-1.7 C
Cegléd
2025. december 26. péntek
spot_img

Újabb siker: 387-ből 22. a Kossuth Gimi!

– Mi a pedagógiai hozzáadott érték, és miért fontos a családi háttér?
– A hozzáadott érték nem más, mint amit a pedagógusok, az intézmény tesznek hozzá ahhoz, ami a hozzájuk került tanulóban már eleve megvan. Ez az „eleve megvan” egyes iskolákban nagyon sok, másokban jóval kevesebb. A nagy hírű budapesti, megyeközponti iskolák a legjobb tanulók közül válogathatnak, igyekeznek a legtehetségesebb gyerekeket megtalálni. Ráadásul ezek a tanulók azok, akiknek a családi háttere is lényegesen jobb, mint kortársaiké, s ez további előnyöket jelenthet a tanulmányok során. Velük azért is könnyebb jó eredményeket elérni, mert eleve magas szintről indultak, plusz tanulmányaik közben otthonról is több segítséget kaphattak.
Éppen ezért mi úgy véljük, a tanári munkánkat nem pusztán azzal lehet mérni-értékelni, hogy milyen jók mondjuk a versenyeredményeink, hanem azzal is, hogy mit tudunk fejleszteni a hozzánk kerülő gyerekeken, fiatalokon. Az eredmények pedig azt mutatják, országos összehasonlításban megelőzünk sok központi gimnáziumot.

– Hogyan lehet ezt a jó eredményt megtartani, esetleg tovább javítani?
– A válasz egyszerű: rengeteg munkával. Emellett a szülők erejükön felül is segítenek bennünket, ez óriási támogatás. Azonban az iskola technikai felszereltsége elavult, majd 50 éve nem volt komolyabb felújítás, az épület folyamatosan romlik. Ha ez így is marad, nem tudjuk megtartani az eredményeinket.
– Ha később készülne újabb ilyen rangsor, mondjuk 5 év múlva, hányadik hellyel lenne elégedettek?
– Ezt nem tudom és nem is akarom megmondani. Mi azért dolgozunk a gimnáziumban, hogy a városból s az egész kistérségből a tehetséges gyerekeket itt tartsuk. Ha azok a szülők, akik hozzánk hozzák a gyermekeiket, és 4-5-8 év után azt mondják, hogy megérte, nyugodtak lehetünk  ─ s ez teljesen független a helyezésünktől.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Egyedi ajándékok anyukáknak

Személyre szabható ajándékokkal új színt vihetsz az ajándékozási szokásokba....

Így hozd ki a legtöbbet az újévi fogadalmakból

  Az évkezdet mindig alkalmat biztosít arra, hogy új szokásokat...

Ideális kerítésanyagok otthonod védelmére

    A kerítés az otthonod egyik alapvető eleme, hiszen nemcsak...

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...