4.4 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Rendhagyó fogadóóra az ugyeri iskolában

Rendhagyó fogadóórát tartott Horváth Gábor jobbikos képviselő az ugyeri iskolában január 8-án.  A fogadóóra vendége volt Dr. NagyLajos aljegyző, Dékány Tamás mezőőr és Valkó István körzeti megbízott, az ugyeri polgárőrök és a közterület-felügyelők képviselőiis.A nagy számban megjelent környékbeli lakosok a képviselő által szervezett fórumon első kézből kaphattak információkat az illetékesektől. A fórum témái között szerepeltek a falopások, a szaporodó kóbor kutyák, a vadászokkal kapcsolatos konfliktusok, az iskola körüli vízelvezetés problémái. Elhangzott: a rendőrség, a lakosság és a mezőőrök összefogásával több fatolvaj is rendőrkézre került.

Miután a vendégek elmentek terítékre került az ugyeri lakosok legfőbb problémája: az Örkényi út állapota. A képviselő elmondta: eddigi erőfeszítései rendre kudarcot vallottak, előterjesztéseit elutasította a városvezetés. Most megvárják, hogy a városi büdzsében szerepel-e az út felújítására pénzösszeg, ha nem akkor „sem hagyják annyiban a dolgot”: akciókat fognak szervezni.

-Első lépésként Cegléd lakosságát szeretnénk az ügyünk mellé állítani. Ezért az ugyeri lakosokkal rendbe tesszük a színház és más közterületek környékét. Így szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az ugyeriek is emberek és nekik is szükségük van normális utakra, közvilágításra, vagy arra, hogy elhányják a havat.

(Fotó: ctv.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...