4.4 C
Cegléd
2025. november 12. szerda
spot_img

Kátyúznak az Örkényi úton

Megkezdődtek az Örkényi út javítási munkái. Az út több szakaszban kerül kátyúzásra, először az út középen lévő mély, életveszélyes gödröket töltik ki, hogy megelőzzék az közlekedési baleseteket, káreseteket. Minderről helyszíni bejáráson tárgyaltak Nagy Lajos aljegyző és Horváth Gábor a körzet önkormányzati képviselője.

– Tudjuk, hogy ez átmeneti, ideiglenes megoldás. – nyilatkozta lapunknak Nagy Lajos, majd felvázolta a tervezett lépéseket is: – Amikor már nem kell a fagytól tartani – időjárás függvényében kb. március körül – a veszélyes kanyarokat is javítjuk az ugyeri iskoláig. Várhatóan még az idén elkezdjük a csapadékvíz elvezetés megoldását is az Örkényi úton azzal, hogy először lenyessük a padkaszerű kiboltosulásokat az út szélén, hogy ne álljon meg a víz, majd árkot húzunk, hogy le is tudjon folyni.

Horváth Gábor önkormányzati képviselő örömét fejezte ki, hogy – hosszú harc után – sikerült konszenzusra jutni a várossal.

Információink szerint az önkormányzatnak van hosszútávú terve az Örkényi út rendbe tételére. Ennek első eleme a tervezett csapadékvíz elvezetés gondjának megoldása. Enélkül ugyanis nem lenne értelme teljes szerkezetében megújítani a jelenleg alap nélküli utat. Hasonló beruházásokra pályázatokat nemigen írnak ki, tehát a városnak saját zsebből kellene kifizetni a felújításhoz szükséges horribilis összeget. Ezért inkább arra van esély, hogy szakaszosan tennék rendbe a sokat átkozott Örkényi utat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...