0.6 C
Cegléd
2025. december 25. csütörtök
spot_img

A megye legszebben beszélő diákja

A Kazinczy-díj Alapítvány-Péchy Blanka emlékére kuratórium hagyományosan meghirdette ebben az évben is a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt, az általános iskolák 5-8. évfolyamának tanulói részére.

Ez a versenyforma az ifjúság anyanyelvi nevelését, a beszédkultúra javítását szolgálja. A versenyen, egy, a diákok által szabadon kiválasztott szöveget kellett felolvasni, majd a forduló rendezői által kijelölt szöveget kellett két perc alatt átnézni, értelmezni és figyelve a hangképzésre, hangsúlyozásra, szöveghűségre, hangvételre, bizonyítaniuk, hogy helyesen, szépen beszélnek magyarul.

Iskolánk nagy hangsúlyt fektet a magyar kultúra ápolására már alsó tagozattól kezdve. A tanító nénik a sok mondókával, verssel, énekkel megalapozzák azt a munkát, amit felső tagozaton folytatunk. Szép eredményeket érünk el, nemcsak a versenyeken, hanem abban is, hogy a magyar nyelvet diákjaink a hétköznapi életben is szépen tudják használni. Ez iskolánk egyik fő célja. Az 5-6. évfolyamon Balázs Dávid 6.c osztályos tanulót külön díjjal jutalmazták,felkészítő tanára Szűcs Zita

A 7-8. évfolyamon első helyezést ért el és ezzel továbbjutott a Kisújszálláson megrendezendő országos versenyre Vágó Sándor 8.a osztályos tanuló,felkészítő tanára Bogádiné Velkey Katalin. Gratulálunk és sikeres felkészülést kívánunk a következő megmérettetésre. „A derék ifjakban lángolt a hazai nyelv szerelme, melynek virágzása nélkül semmi nép nem emelkedhetik kultúrára” (Kazinczy Ferenc)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...