25.9 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Tárt kapukkal

Az Infineon ceglédi telephelyén megtartott nyílt nap legfontosabb célja az volt, hogy az érdeklődők betekinthessenek a gyár működésébe, megismerhessék és testközelből lássák, mi az ami a vállalatot megkülönbözteti a többi munkahelytől.

A gyárlátogatás mellett a betöltésre váró munkakörökről is volt lehetőség tájékozódni, a látogatók szabadon beszélgethettek a cég munkatársaival, akik igyekeztek minden kérdésre választ adni.

Egy ilyen méretű vállalat számára fontos, hogy a környezetében ismert legyen, ennek pedig feltétele, hogy betekintést engedjen hétköznapjaiba. A cégek számára külön érték az ilyen alkalmak során, ha a látogatóktól visszajelzést kapnak. Az esemény szervezői kifejezetten célul tűzték ki, hogy a vállalat és a település közötti párbeszéd a találkozással közvetlenebbé és intenzívebbé váljon.

A borús idő ellenére szép számban érkeztek érdeklődők, akik akár egy élménnyel, vagy éppen egy jövőbeli állás lehetőségével térhettek haza. Mind a szervezők, mind a látogatók sikeresnek ítélték a rendezvényt, amely érdemes a folytatásra.

Hamarosan újabb lehetőség kínálkozik majd arra, hogy a szűkebb – vagy akár a tágabb – régió érdeklődői megismerkedhessenek egy világszínvonalú gyár napi működésével, betekinthessenek a kulisszák mögé – tegyék ezt akár álláslehetőséget keresve, vagy pusztán kíváncsiságból, egy érdekes programként. 

Örömmel fogadjuk önéletrajzát jelentkezés@infineon.com e-mail címen, valamint a 2700 Cegléd Ipartelepi út 3. címen is.

További információ:
Mészöly Bernadett 
HR Specialista 
Telefon: +36 53 514 670

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...