4.9 C
Cegléd
2026. november 4. szerda
spot_img

Óvodások a könyvtárban

Évek óta jó kapcsolatot ápol a Pesti úti óvoda városunk Gyermekkönyvtárával. Az elmúlt időszakban nagy örömünkre sikerült még több közös programot szerveznünk.
Néhány hete a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda 5. c osztályának „Keresztesek” csapata – Juhász Zoltán tanár úr vezetésével – 7 plakátból álló vándorkiállítását, és az iskolások műsorát hallgattuk meg óvodás gyermekeinkkel. Témájuk az „ Életfa ”volt. Plakátjaik, melyek csodálatosak és igen kifejezőek, felhívják a figyelmet a fák és az ember ökológiai kapcsolatára, a fák védelmére. Kis óvodásaink bár még csak 5-6 évesek, ámulattal figyelték, és hallgatták a tudományos és szeretetteli gondolatokat a lelkes kis csapattól. Visszatérve az oviba, folyamatosan a fákról kérdeztek, s szüleiknek is erről meséltek.
Március 3-án bábelőadásra mentünk a Gyermekkönyvtárba. A három kismalac és a farkas című mesét adták elő a gyermekkönyvtár aktív, lelkes munkatársai. Zenével, versbetétekkel színesített előadásuk lenyűgözte gyermekeinket. A programoknak még nincs vége. Interaktív papírszínházi mesékre, óvodai témáinkhoz kapcsolódó játékos programokra készülünk, melyekre mindig nagy szeretettel, és sok munkával készülnek a könyvtár dolgozói. Szeretnék köszönetet mondani a sok kedves meghívásért, a szép könyvekért, a mesékért. Remélem az óvoda és könyvtár kapcsolata további lehetőségekkel bővül majd, hiszen ami ennyire jól működik, azt ápolni fogjuk.
Rimóczi Sándorné óvodapedagógus – Pesti úti óvoda Napsugár csoport 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

U15-ös csapatbajnokság

Október 31-én a Kaposvári Városi Sportcsarnok adott otthont a...

Szinte mindent vitt, ami mozdítható volt

Nem volt válogatós az a 34 éves abonyi férfi,...

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...