19.3 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Marad a trágyaszag, oszt ennyi

Sajtótájékoztatót tartott a Várkonyi István utcában Károly Ferenc önkormányzati képviselő a sertéstrágyabűz ügyében április 14-én.
– Számos lakossági megkeresés érkezik hozzám az utóbbi időben arról, hogy a tavasz beállta, melegebb időjárás óta újra elviselhetetlen a sertésbűz az Újvároson. – kezdte tájékoztatóját a képviselő. – Tavaly nyár végén úgy tűnt, hogy megoldódik a helyzet. Akkor a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya kötelezte az illetékes vállalkozót, hogy szüntesse meg a szaghatást. A határidő 2016. január 31-e volt. Azóta a kormányhivatal nem adott tájékoztatást az ügyről. Ezért a mai napon Takáts László polgármester segítségét kértem, kezdeményezze, hogy tájékoztatást kapjunk az ügyben a hivataltól.
A tájékoztatón lakosok is részt vettek, akik panaszkodtak, hogy újra szinte minden napszakban elárasztja lakóhelyüket a trágyaszag.
– 2011 óta keseríti meg az életünket ez a bűz, elárasztja a Várkonyi István utcát és nem lehet élni tőle. Az utcában több vendéglátóipari egység is van, nekik az üzletet rontja, nekünk pedig jogunk lenne a jó levegőhöz. – mondta el Győriné Cserpák Mária.
Az önkormányzati képviselő az érintett vállalkozót is felhívta telefonon a sajtótájékoztatón, aki kérdésére, hogy mit lehetne tenni a megoldásért azt válaszolta: azt lehet tudni, hogy a vidéki élethez hozzátartozik a szag, aki vidékre költözik, számoljon vele, hogy trágyázzák a földet és állatot tartanak, ha meg nem számol vele, akkor az az ő hibája… Bele kell nyugodni, hogy szag van és szag lesz is, és kész ennyi…. Éppen úgy, mint a kamion füstöl, ha elmegy egy úton száz kamion, az mind füstöl és mindnek jó a CO-ja. Nekem is megvizsgálták a szagot és rendben van. Ez olyan, mint amikor a kocsmában zajonganak és megmérik a zajszintet, ami megfelel és működik tovább a kocsma….
A képviselő tovább erősítette, hogy zavarja a lakókat, a várost a trágyabűz. A válasz: „engem is zavar ha megy a vonat, mert a vasút mellett lakom. A vonat nem tud elmenni zaj nélkül, állatot tartani pedig szag nélkül nem lehet”
A képviselő erre megkérdezte: – Azt tetszik mondani, hogy itt 3o.ooo embernek, ha esik, ha fúj ezt kell szagolni? Mert ez a megoldás? Én nem gondolom, hogy kötelező nekünk ezt elviselni…
– Akkor fel kell jelenteni megint, oszt ennyi… – hangzott a válasz.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...