27.8 C
Cegléd
2025. június 16. hétfő
spot_img

Százmilliós kártérítést is követelhet Ruttner

Büntetőeljárást indíthat és vagyoni kártérítést is követelhet a szerdán másodfokon is felmentett Ruttner György ügyvéd – írta a Blikk híre nyomán a hvg.hu. Kártérítésért perelhet, de az őt feljelentő testvérpár, korábbi védencei felelősségre vonását is kérheti hamis vád miatt a bíróságtól Ruttner György, akit a bíróság tegnap bűncselekmény hiányában jogerősen is felmentett az ellene emelt vádak alól.
„Egy tisztelettel, bizalommal övezett ügyvéd pályáját képtelenség ennél jobban ellehetetleníteni, ezért helye lehet nem vagyoni és vagyoni kártérítésnek. Emellett büntetőeljárást indíthatunk a feljelentők ellen hamis vád miatt is” – mondta a lapnak Jován László, Ruttner védője.
A lap szerint az ügyvéd évi több tízmilliós­ kártérítési pert akaszthat alaptalan meghurcolása miatt az állam nyakába, azaz a hároméves pert tekintve ez akár a százmillió forintot is megközelítheti attól függően, hogy a vádak után mekkora veszteség érte az irodáját.
„Örülök, hogy az eljárás igazolta azt, amit a kezdetektől állítottam: nem követtem el bűncselekményt! Nem én vagyok az első és nem is az utolsó, akit ártatlanul meghurcoltak. Az ügyből viszont rengeteget tanultam. Pályafutásomat annak szentelem, hogy ez minél kevesebb emberrel történjen meg. Mindenkinek köszönöm, aki kitartott mellettem” – mondta a Blikknek Ruttner György. A Székesfehérvári Törvényszék szerdán jogerősen felmentette Ruttner Györgyöt a sikkasztás, az ügyvédi visszaélés és a hamis tanúzásra felhívás vádja alól is.
Részletek itt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...