22.8 C
Cegléd
2026. július 24. péntek
spot_img

„Játszótéren” jártunk

Egy olvasónk a Budai úti játszótér állapotát kifogásolja levelében. Cserniné Marcsi három éves unokahúgát vitte el játszani a múlt héten. „Ma a közel három éves unokahúgomat elvittük a Budai úti játszótérre. Először örültünk, hiszen gyorsan feltalálta magát a kicsi, rögtön célba vette a mászókát, amihez tartozik egy csúszda. Itt jön az első döbbenet: a játszótér nem három éves gyermeknek való, hiszen olyan nagy a táv a létra fokai között, hogy nem tudott csak komoly segítséggel felmászni. Aztán mikor felért, jött a második probléma: nem lehet a mászókáról átjutni a csúszdára, mert olyan nagy a távolság, hogy nem tudott átlépni. Aztán nagy nehezen átküzdöttük magunkat a csúszó részre, és jajj! Hát itt még egy felnőtt sem tud lecsúszni, nemhogy egy 3 éves!
Na jó akkor irány a hajó! És akkor szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ezt a játszóteret senki sem tartja rendben. A földön szanaszét cigicsikkek, sörös és energiaitalos dobozok, konzervdoboz maradványok, papír, PET palack és még ki tudja mik! Próbáld megértetni egy három évessel, hogy nem szabad még egy kavicsot sem felvenni a földről! Könyörgöm!-hogy érzik ott jól magukat hónuk alatt két literes boros üveget hordó fiatalok, akik ezt csinálják?! Minden bejárati kapura ki van téve a tábla: Tilos a dohányzás! Megkérdezem: Kinek a hatásköre a játszótér tisztán tartása?”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...