22.2 C
Cegléd
2025. július 29. kedd
spot_img

Győzelem a nyitó meccsen

Szombaton kezdetét vette a 2016/2017-es bajnokság a CVSE tekéseinek is. A nyáron pályát váltó csapat ezentúl Tiszakécske helyett Szolnokon játssza hazai mérkőzéseit. Ezen a pályán játszik a Szolnoki MÁV SE szuperligás csapata is, és a tavaly ütött fák alapján ez jóval eredményesebb pályának ígérkezik.

A csapat már nagyon várta a szezon indulását és bizakodva kezdte azt.
Tavaly három év után sajnos lecsúsztunk a dobogóról. Idén szeretnénk oda visszakerülni, lehetőleg minél feljebb.

Az első mérkőzésen egyből egy erős ellenfél jutott a ceglédieknek, ugyanis a vendég Székesfehérvár a tavaly szuperligás, ám idén sajnos visszalépni kényszerülő Budapesti Erőmű csapatából igazolt több játékost is.

Az első párban Zsiros Gy. és Sápi T. lépett pályára.
Zsiros jól kezdett, ám ellenfele még jobban. Az első két szettet sikerült is megszereznie és 14 fás előnyre tett szert, ám Zsiros ezután sem adta fel, a második két szettet simán nyerte, és mivel itt ő szerzett 40 fát, a végén ő szerezte meg a pontot.
Ezalatt Sápi a túloldalon gyönyörűen játszotta végig mind a négy szettjét, s meg is nyerte őket, így ő sima győzelmet aratott, és csak 10 fával maradt le a bűvös 600-as eredménytől.
Az állás 2-0 és több, mint 90 fa a hazaiak előnye.

A második sorban Rimóczi Z. és Hűvös Zs. folytatta a mérkőzést.
Hűvös első szettje kicsit gyengére sikerült, el is bukta azt, ám második és harmadik szettjét magabiztos játékkal hozta. A negyedik szett ismét izgalmasra sikeredett és bár ezt a szettet elbukta, a faelőny megmaradt, így nála a pont.
Ezalatt Rimóczi Zsiroshoz hasonlóan elvesztette első két szettjét, mert ellenfele remek formában kezdett, azonban a harmadik, negyedik szettre a vendég játékos elfáradt, Rimóczi viszont épp ekkor lendült bele a játékba, így fordítani tudott.
Az állás 4-0 és már több, mint 120 fa az előny.

A végén Bíró J. és Szarka P. zárta a sort.
Az eredmény bíztató, de még akár döntetlenre is szépíthet a Fehérvár, így figyelni kell.
Bírónak sajnos nem jött ki a lépés, így a harmadik szettben őt Kovács I. váltotta. Bár Kovács a végén hozott egy szettet, a pont a vendégeké lett.
A túloldalon Szarka ezalatt szoros küzdelemben nyerte meg első három szettjét, az utolsóra azonban sajnos elfáradt, a pontot viszont megszerezte.

Teke Cegléd

Végeredmény:

Ceglédi VSE – KÖFÉM SC 7:1 (3330 – 3225)
Pontszerzők: Zsiros Gy. 567, Sápi T. 590, Hűvös Zs. 561, Rimóczi Z. 548, Szarka P. 564

A nyitó meccs nagyon jól sikerült a felnőttek számára, szép eredmények születtek, remek kezdet ez egy jó szezonhoz.

Az ifiknél Világosi A. és Fehérvári T. lépett pályára.
Mindkét játékos magabiztos, 3:1 arányú győzelmet aratott, simán nyerték a mérkőzést.

Végeredmény:

Ceglédi VSE – KÖFÉM SC 4:0 (1005 – 903)

Pontszerzők: Fehérvári T. 489, Világosi A. 516

Szarka Péter

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kényelmes és sokoldalú cipők: hogyan találd meg a neked valót?

Sokan tapasztalták már, hogy egy jól megválasztott cipő milyen...

Miért fontosak a kapuk a modern építészetben?

Az utóbbi években a kapuk jelentősége jelentősen megnőtt az...

Az ételrendelő portálok kihívásai és lehetőségei: tervezett stratégiák az éttermek számára

A modern digitális világ folyamatosan átalakítja a vendéglátóipart, és...

Három autó ütközött össze

Három autó ütközött össze szombat délután Csemő térségében, a...

Új vezető a FIAM-ban

Augusztus 1-től, a Fiatal Alkotók Műhelye új művészeti vezetőt...