8.3 C
Cegléd
2026. november 2. hétfő
spot_img

Megújul a Cifrakert

Szeptember 28-án tartották a nagykőrösi Cifrakertben, a felújítás előtt álló Svájci Házban a Cifrakert és Svájci Ház funkcióbővítő rehabilitációja című, Norvég Alap által támogatott projekt nyitórendezvényét. Köszöntőt mondott Dr. Czira Szabolcs polgármester, majd Tényi András főépítész tartott előadást a felújításokról. A Cifrakert felújítását a Norvég Alap több mint 94 millió Ft vissza nem térítendő támogatással segíti a 225 milliós összköltségű beruházást.

A projekt tartalmazza a Svájci Ház felújítása mellett az úgynevezett Zenepavilon rekonstrukcióját, valamint a szabadtéri színpad felújítását is, de egy új játszótér kialakítására is sor kerül, mely nem csak a kisgyermekek igényeit szolgálja majd ki. A célterületen szabadtéri fittness eszközöket is telepítenek. A projekt célja, hogy az egyébként is igen népszerű Cifrakert még többet nyújthasson a lakosságnak, az idegenforgalom résztvevőinek, és, hogy a szép erdős, terület méltó helyszíne lehessen a városi nagyobb rendezvényeknek is, gyönyörű épületeivel.

A munkálatok napokon belül megkezdődnek a területen, és jövő év április végéig be is fejeződnek.

Fotó: cifrakert.nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megújulhat a ceglédi vasútvonal egyik legrosszabb állapotú szakasza

Jelentős vasútfejlesztések kezdődhetnek 2027-ben, amelyek a ceglédi vonalon közlekedő...

Nemzetközi aranyérem és diákolimpiai bronz

Eredményes napokat tudhatnak maguk mögött a ceglédi birkózók, akik...

Halálos autóbaleset Törtel és Abony között

Letért az úttestről és a tetejére borult egy személygépkocsi...

D-vitamin ősszel: mire figyelj a gyermekednél?

Amint rövidülnek a nappalok, sok családban előkerül a D-vitamin...

Miért viselnek egyre többen külön sportszárat a futballpályán?

A futballfelszerelés apró részletei játék közben is számítanak. A...