15.1 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Népszavazási eredmények Cegléden

Cegléden az országos átlagnál néhány százalékkal magasabb volt a szavazók száma az október 2-ai népszavazáson. A választópolgárok 43,12 százaléka járult az urnákhoz, az országos 40,41 és a megyei 40,66 százalékkal szemben. A voksok 5,43 százaléka, vagyis 692 szavazat volt érvénytelen a szavazókörök összességében. A kérdésre „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” a ceglédi voksok 98,53 százaléka adott nemleges választ.

images_2014_foldilaszloA voksolás után Földi László, országgyűlési képviselő is értékelt: – Szerencsés kort élünk, hiszen a vasárnapi népszavazáson elég volt két tollvonás ahhoz, hogy megvédjük jövőnket, megvédjük biztonságunkat. Köszönöm azoknak, akik elmentek szavazni és érvényes szavazatukkal megtisztelték a demokrácia egyik legfontosabb bástyájának intézményét, a népszavazásét. Az eddigi adatok alapján elmondhatjuk, hogy egységes az álláspont: Brüsszel nem dönthet helyettünk. 3,3 millió ember példátlan összefogással ruházta fel a kormányt azzal a joggal és egyben kötelezettséggel is, hogy megvédje hazánkat az újkori népvándorlástól. A résztvevők 98 százaléka – az érvénytelen szavazatot leadókat figyelembe véve 92 százaléka – úgy foglalt állást, a döntés joga Magyarországé, és ezért a jogunkért harcolni kell. Ezt vállalja a kormány, kelljen ezért bármilyen magát európainak valló ellenszélben is kiállni.

Ambrus András a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal sajtófőnöke lapunknak megküldött közleményében megállapította, „érvénytelen lett az országos népszavazás, mivel az érvényes szavazatok száma nem érte el az alaptörvény szerint szükséges 50 százalékot.” A megye honlapján egyébként megtalálható a részletes Pest megyei eredmény itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...