20 C
Cegléd
2026. május 24. vasárnap
spot_img

Karaoke-party a Szent Keresztben

Október 15-én szombaton, a felső tagozatosok egy jó hangulatú órát tölthettek el egy karaoke versenyen az iskola tornatermében.

karaoke2A versenyzőkkel előre egyeztettük a dalokat, amit begyakorolhattak és ezen a napon előadhattak. A zenei alap volt megadva és a dal szövege ki volt vetítve. Fantasztikus volt látni, hogy a ,,közönség”mennyire szurkol egy- egy versenyzőnek és ha ismerték a dalt velük együtt énekelték.

A program megszervezést és lebonyolítását nagy részben Váczi Dominik 8.b osztályos tanuló vállalta magára, amihez csak néhány dologban kellett segíteni. Jelentkezési lapot készített, összegyűjtötte a jelentkezőket és a számaikat. Zsűrit állított össze, amely 4 felnőttből és 3 gyermekből állt. Számos tehetséges versenyzőt hallhattunk, népszerű, külföldi és hazai előadóktól választott számokkal.

Az első három helyezett díja egy arany, egy ezüst és egy bronz kupa volt.

Mialatt a zsűri meghozta döntését, a Ceglédi Hangtársulat 3 tagja, Orgován Dorina, Kiss Attila Andor és Váczi Dominik szórakoztatta és énekeltette meg az ott lévőket.

Köszönjük a versenyzőknek, a zsűri tagjainak és a felsősöknek a részvételt! Reméljük jövőre is meg tudjuk hasonló sikerrel rendezni ezt a versenyt!

Frankné Czinege Beáta

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Jótékonysági mezárverés a Futókörök Napján

Gazdára talált a ceglédi sportolók és olimpikonok által dedikált...

Tűzoltók mentették meg a kocséri gólyafészek tojásait

Szokatlan riasztást kaptak hétfőn a Nagykőrösi Városi Tűzoltóság munkatársai:...

Bajnok a Ceglédi KK SE U18-as csapata

Bajnoki címet szerzett a Ceglédi KK SE U18 U18-as...

Minden ceglédi versenyző országos döntős

A Fitkid Kelet-Magyarországi III. osztályú verseny második fordulóját Békéscsabán...

Az ízületi fájdalom enyhítésének lehetőségei

Az ízületi fájdalmak sajnos sokak mindennapi életét befolyásolják, gyakran...