26.6 C
Cegléd
2025. június 20. péntek
spot_img

A villanypóznán pózol egy boszorkány

Kedves Panoráma Szerkesztősége! Előre bocsájtom, hogy igyekszem embertársaim ideológiai meggyőződését, társadalmi hovatartozását, kulturális szokásait tiszteletben tartani. DE! Ugyan így elvárom, hogy ezzel együtt mások  az enyémet is tartsák tiszteletben. Tudom, hogy ezen a hétvégén sok Helloweennel kapcsolatos dolgot el kell viselnem, akkor is ha ez tőlem teljesen távol áll. Keresztyéni gondolkodásmódomtól, értékrendemtől idegen. Cegléden a Perc utcában lakom, szombat reggel indultam otthonról, és az utca sarkon ez a kép fogadott. A villanypóznán pózol egy boszorkány. Lehetne vicces, bohókás dolog is ha bennem nem keltett volna rossz érzést. Értem én, hogy az ötletgazdának és kivitelezőnek ez borzasztóan tetszik, hiszen ezért fektetett bele ennyi energiát, de az utcában lakók közül többünket felháborít, zavar. Jó lenne, ha oda figyelnénk egymásra és az ilyen és ki tudja jövőre milyen szellemes ötlettel előállók inkább a saját udvarukban valósítanák meg önmagukat és elképzeléseiket a számomra nem létező Helloweenről. Ezen észrevételemet akár nevemet vállalva vállalom mások előtt akár az újság hasábjain vagy a facebookos oldalon is. (Kizárólag szóról -szóra ugyan így)

Dékány Éva

14914765_671404339691051_1648001819_n

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Szemvédelem prémiumminőségű napszemüvegekkel

Ahogy megjelennek az első napsugarak, a híradásokban is nap...

Halálos áramütés

Halálos áramütés: Vádat emeltek három vasúti dolgozó ellen A Pest...

Környezetbarát megoldások a kéztörlők birodalmában

A fenntartható világ nem csak az energetikai szektorban -...

A vasbeton medencék élménye és tartóssága

Szeretne egy olyan medencét, amely hosszú távon vonzó és...

Balatoni kikapcsolódás új köntösben

A nyár beköszöntével egyre gyakrabban olvashatunk a hírekben a...