17.2 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Vereség Soroksáron

A bajnokság egyik élcsapatához látogattunk vasárnap. A mérkőzés elején egyáltalán nem látszott a két csapat közötti több, mint 10 helynyi különbség. Jól játszottunk az első félidőben, a széleken aktívak voltunk. Az első 20 percben 4-5 lehetőségünk is volt, míg a hazaiaknak csupán csak egy.

A 24. percben aztán nagyot védett Holczer, Albert Ádám lövésénél. Nem lett gól, így 0:0-s döntetlennel vonultunk az öltözőbe.

img_2505

A második félidő elején egy beadás után gólt tudtunk szerezni, de a játékvezető les címén érvénytelenítette. Ez után a hazaiak átvették az irányítást, majd a 64. és 67. perc között el is döntötték a mérkőzést Bajzát és Lovrencsis góljával.

A két gól után folyamatosan próbálkoztunk, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, nagyobb lehetőséget nem tudtunk már kialakítani.

img_2596

Krecska János vezetőedző szavai a mérkőzés után:

Fegyelmezetten játszott a csapatom, azt gondolom, hogy ez is lenne a legfontosabb most. Nem tudtuk azt az extrát hozzátenni, ami ahhoz kellett volna, hogy ezt a mérkőzést lehozzuk. Nem egy verhetetlen ellenfél volt a Soroksár, de az megengedhetetlen, hogy három perc alatt egy csapat teljesen kicsontozza magát.

cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...