10.3 C
Cegléd
2024. május 9. csütörtök
spot_img

300 munkahelyet teremt egy japán elektronikai vállalat Nagykőrösön

Mintegy 6,4 milliárd forintos beruházással 300 munkahelyet teremt a japán SIIX Corporation elektronikai vállalat Nagykőrösön, amelyhez a kormány 1,3 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, a SIIX Corporation döntően az autóipar számára termel, az elektronikai gyártási szolgáltató szektorban a világ 13. legjelentősebb vállalata, Japánban az első. Magyarország egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célja, hogy a keletről nyugatra áramló tőkét megállítsa az országban, erről szól a keleti nyitás – mondta. Közép-Európában Magyarországra érkezik a legtöbb távol-keleti tőke – tette hozzá. Szijjártó Péter kiemelte, a következő időszak sikerei azon múlnak, sikerül-e megfelelő partnerséget kötni a gazdasági fejlődés új korszakát, a digitalizációt, elektromobilitást, automatizálást képviselő vállalatokkal. A külgazdasági és külügyminiszter beszámolt arról is, hogy január elsejétől átalakul a befektetésösztönzési rendszer. A jövő évtől már nemcsak a munkahelyek létrehozása alapján lehet költségvetési támogatást kapni a beruházásokra, hanem a technológiai színvonalat és a hozzáadott értéket is figyelembe veszik. Hozzátette: a költségvetési források akkor is rendelkezésre fognak állni, ha a vállalat új típusú technológiát hoz Magyarországra és megtartja a már meglévő munkahelyeket.

A képzési támogatások rendszerét úgy alakítják át, hogy elérhető legyen a részmunkaidőben dolgozók számára is, emellett egyszerűsítik az adminisztrációt és mérséklik a bürokratikus terheket – mondta a miniszter. A külgazdasági és külügyminiszter ismertette, 151 japán vállalat van jelen az országban, közülük 46 gyártókapacitással is rendelkezik. Mintegy 30 ezer embernek adnak munkát, és a legfejlettebb technológiai színvonalon termelnek. A kormány 7 stratégiai megállapodást kötött japán vállalatokkal, a szigetország a második legfontosabb kereskedelmi partner a Távol-Keletről, idén nyolc hónap alatt 8 százakkal nőtt a kétoldalú kereskedelmi forgalom – számolt be a miniszter. Kodzsi Janasze, a SIIX Corporation igazgatója elmondta, a tervek szerint az új egység 2017 harmadik negyedévében kezdi meg működését. Az új gyárban ipari, autóipari és háztartási gépek elektronikus részegységeit gyártják majd – mondta. Az igazgató ismertette, az Európában több mint 40 éve jelen lévő SIIX Corporation forgalma évi 2,2 milliárd dollárra tehető, a vállalat több mint 10 ezer munkavállalót foglalkoztat, világszerte – a nagykőrösi beruházással együtt – 12 gyárat üzemeltet.

A 16 800 négyzetméteresre tervezett nagykőrösi gyártóegység az európai partnerek outsourcing és logisztikai igényeit elégíti majd ki. Földi László országgyűlési képviselő szerint a 300 új munkahely létrehozása óriási érték. Elmondta, a mostani beruházás bejelentése is mutatja, a kormány nem hagyta cserben Pest megyét, a nagykőrösi-ceglédi járás területét, ahol “szűken mérik a pénzt”, és szükség van kormányzati segítségre. MTI

pestmegye.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...