22.1 C
Cegléd
2026. augusztus 10. hétfő
spot_img

Szent Márton nyomán a Szent Keresztben

szt_m_4Évek óta hagyomány már iskolánkban, hogy megemlékezünk Szent Mártonról. Ebben az időszakban Szent Imre napján iskolai versenyt szoktunk szervezni, mivel 2016 Szent Márton éve így idén a verseny róla szólt.

A DÖK-vezető, Frankné Czinege Beáta szervezte a Szent Márton nyomán elnevezésű vetélkedőt, melyen a felső tagozat diákjai vehették részt 5 fős csapataikkal. Szent Márton életéhez kapcsolódóan érdekes állomások várták a gyerekeket.  Előzetes feladatként ppt-t és portrét kellett készíteni a szentről. Olyan gyönyörű alkotások születtek, melyek a faliújságra is kikerülhettek. November 8-án 6 helyszínen, 12 állomáson folyt a verseny, melyre menetlevéllel kellett érkezniük a csapatoknak.

szt_m_3Az élvezetes feladatok, annyira lekötötték a gyerekek figyelmét, hogy úgy érezték gyorsan elrepült az idő. Keveredtek a régi új típusú feladványok. Volt puzzle, tableten kitöltendő feladat, melyben a Márton naphoz fűződő, népi és egyházi közmondások szólások, illetve népi megfigyelésekhez kötődő villámkérdések.  Az osztályoknak kellett készíteni egy-egy lámpást, mivel részt vehettek a lámpásfelvonuláson.

Már minden osztályunk választott magának védőszentet, így minden évben más szent életét hozzuk közelebb a gyerekekhez.

Frankné Czinege Beáta

DÖK segítő pedagógus

és

Szűcs Zita

pedagógus

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...

A 21. századi munkahelyek átalakulása: Új lehetőségek és kihívások

Az utóbbi évtizedekben a munkahelyek világa jelentős változásokon ment...

Hogyan formálja át a vállalkozásokat az AI?

Az utóbbi években a mesterséges intelligencia (AI) hihetetlen gyorsasággal...

Hogyan és mivel fújjuk a szőlőt?

A szőlő ápolása állandó figyelmet igényel, hiszen számos külső...

Jobb forma, jobb egészség fehérjével

A mai rohanó világban gyakran alig jut idő arra,...