4.4 C
Cegléd
2026. február 6. péntek
spot_img

Bent vagyunk a legjobb 16 között a Magyar Kupában

Bicskére utazott a csapat a Magyar Kupa aktuális fordulójában, ahol nem is lehetett más a cél a megye I-es csapat ellen, mint a győzelem és a továbbjutás.

Persze ezek a mérkőzések sosem könnyűek és ez a meccs sem indult jól a számunkra a hazai csapat harcosan kezdte a mérkőzést, nekünk pedig meggyűlt a bajunk a pálya talajával. Ezt kihasználva a hazai csapat több veszélyes helyzetet is kialakított, de ezeket nem váltotta gólra. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első percekben egy nagy lehetőség maradt ki a részünkről, ami ha gól, akkor egy könnyebb mérkőzés várt volna a csapatra.

img_4701

A félidőben 0:0-s döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe. A második játékrészben már jobban játszott a csapat, erőben magasan fölé nőtt megye I-es ellenfelének, akik már nem igazán tudtak lehetőséget kialakítani. A fölény végül szerencsére góllá érett Szabó Viktor szerezte meg a vezetést Wild beadásából, majd ő maga döntötte is el azt Nánási gyönyörű gólpasszából.

Nehéz mérkőzésen, kettő nullás győzelmet aratva jutottunk a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé. Sorsolás péntek reggel az M4 Sporton.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Megvalósult az ipari park fejlesztés III. üteme

Mintegy 314,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós...

Megosztott vélemények a ceglédi McDonald’s kapcsán

A Cegléden nemrég megnyílt McDonald’s étterem kapcsán élénk vita...

Jobbik jelölt a választáson

A Jobbik Magyarországért Mozgalom önállóan indul a 2026-os országgyűlési...

Bíróság előtt a gázoló

Bíróság elé áll az a férfi, aki tavaly januárban...

Felszabadító élmény: az ejtőernyőzés

  Elképzelted már, milyen lenne madártávlatból szemlélni a világot? Az...