26.1 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Mikulás kupa

A Füle-tanya mindennapjai kemény munkával teltek az elmúlt hónapokban. A lovas gyerekek folyamatos fejlődésének eredményeként számos amatőr lovasversenyen mutathatták meg tudásukat, melyeken jelentős eredményeket értek el.

Az idei év zárásaként december 10-én – szombaton – megrendezésre került egy házi amatőr lovasverseny a Füle-tanyán, ahol a kis- és nagy lovasok egymás ellen, de egy csapatként mutathatták meg tudásukat három kategóriában: kezdő ügyességi, ügyességi haladó, díjugratás 60-70 cm.

A versenypálya és az ügyességi feladatok nehezek voltak, a verseny izgalommal teli volt! Mindenki küzdött, de mindenki szurkolt mindenkiért!

Az edzők kitartó munkáját és türelmét, a lovasok szorgalmát mi sem igazolja jobban, hogy a verseny igen szoros volt!

A verseny zárásaként Füle János – a házigazda – értékelte az egyesület munkáját, megköszönte az edzők – Milus Emese, Csiló Attila, Szabó Levente – és a lovasok munkáját, a szülők támogatását, majd vendégül látta a verseny résztvevőit és családtagjaikat.

Eredmények: Ügyességi Kezdő (10 év alattiak):1.helyezett: Róka Rebeka, 2. helyezett: Vincze Anna, 3.helyezett: Bóta Lili, 4. helyezett: Kővári Sára, 5. helyezett: Dinyák Dorina, 6. helyezett: Dusnoki Rozina.

Ügyességi Kezdő (10 év felettiek): 1. helyezett: Kiss Bence, 2. helyezett: Kővári Botond, 3. helyezett: Tarkó Vanda, 4. helyezett: Vermes Virág, 5. helyezett: Nagy Letícia, 6. helyezett: Szemerédi Alexandra.

Ügyességi Haladó: 1. helyezett: Berkes Léna, 2. helyezett: Kornyik Kíra, 3. helyezett: Kocsis Maja, 4. helyezett: Csiló Alexandra, 5. helyezett: Ungvári Milán, 6. helyezett: Kóté Gréta. Díjugratás 60-70 cm: 1. helyezett: Csiló Claudia, 2. helyezett: Elekes Réka, 3. helyezett: Gál Melani, 4. helyezett: Jakab Nóra, 5. helyezett: Dobos Zsófi.

„ A Magyar lóra termett! Magyarnak teremtett az Isten lovat, s nyerget!”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...