19.4 C
Cegléd
2025. július 7. hétfő
spot_img

A Szent Keresztben történt a Magyar kultúra orientáción

images_2014_szentkeresztlogoEgy hónapban több jeles nap és esemény is van naptárunkban. Novemberben szent Márton után Szent Erzsébet legendájával foglalkoztunk. A megható történetet dr. Madarászné Varsányi Ágnes kolléganőm mesélte el tanítványainknak.

Úgy próbálom összeállítani az ismereteket, hogy a gyerekeknek érthető és egyben változatos, érdeklődésüket felkeltő legyen.

1. kép: Mindig szoktunk egy adott nevezetes naphoz éneket vagy körjátékot tanulni. A zene, az ének, mozgás, ritmus mindaz, amire a gyerekeknek szükségük van; nagyon motiváló hatású.

2. kép: Szent Erzsébet vonatkozásában vetítővel meg tudtam mutatni egy templomi ablaküveget, ami Erzsébetet ábrázolja a jól látható rózsákkal. Megnézhettük pl. A Budapesten lévő Rózsák terét a Szent Erzsébet szoborral és templommal. Már azonosságot-különbséget is kerestünk a budapesti és a ceglédi templom között. Vagyis már közelítünk 7 éves gyerekek szintjén a műalkotások „elemzéséhez” is. A élő virágos kert Szent Erzsébet rózsáival nagyon tetszett a gyerekeknek.

magyar_2

3. kép: Komplex foglalkozásról van szó, szinte minden alkalommal. Így jutottunk el a kézműves részhez. Erzsébetet lehetett színezni ceruzával vagy zsírkrétával majd krepp papír gömbölyítésével (piros, rózsaszín) készült el a kötényében lévő rózsa.

magyar_3

4. kép: Amíg a gyerekek munkálkodnak, közben többféle zenét szoktam bekapcsolni: gyerekek előadásában énekeket, népzenét, egyházi népéneket vagy komolyzenét-pl.: Vivaldi: Négy évszak c. művét vagy csak halk relaxációs zenét.

magyar_4

A foglalkozásokon nagyon megnyílnak a gyerekek, saját élményeiket is elmondják, szeretnek ilyenkor kötetlenül beszélgetni.

Orosz Istvánné

tanítónő

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Végleg eltűnt a „Köd jelenti” Facebook-oldal

Törölte a Facebook a közel 40 ezres követőtáborral rendelkező...

Erre nincsenek szavak

„Péntek este 8. Erre nincsenek szavak.” – Olvasói fotó...

Leszakadt a felsővezeték

Péntek reggel súlyos fennakadással indult a nap a Budapest–Cegléd–Szolnok...

Partifecskék költőhelyét rombolta le

A Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint természetkárosítás bűntettének megállapítására...

Ismét sikeres volt a Szuperinfó Pingpong Tábor Cegléden

Június 23–27. között rendezték meg a már hagyománnyá vált...