13.1 C
Cegléd
2025. szeptember 12. péntek
spot_img

Közel 5 milliárdot kapnak a Pest megyeiek

Két felhívás jelent meg közel 5 milliárd forintos keretösszeggel, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként hirdet meg – jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár. A felhívásokra mikro-, kis- és középvállalkozások és Pest megyei települési önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot jövő év februárjától.

A Kormány döntése alapján a Pest megyei önkormányzatok és a Pest megye területén lévő vállalkozások fejlesztései a 2016-2021 közötti időszakban, a hazai központi költségvetés terhére, összesen 80 milliárd forint pénzügyi támogatásban részesülnek. Mivel Pest megye jelenleg a fővárossal együtt a Közép-Magyarország régióhoz (KMR) tartozik, amely az uniós besorolás szerint fejlett régiónak számít, így jóval kevesebb uniós támogatáshoz juthat. Alapvető cél itt is a források kihelyezésénél, hogy azok 60 százaléka a gazdaságfejlesztést szolgálja közvetlenül. – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

A két felhívás keretében a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfejlesztésére 1,4 milliárd forint, belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására pedig 3,5 milliárd forint lesz elérhető 2017. január 23-tól. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2017-ben további 25 milliárd forint értékben tervez pályázati felhívásokat meghirdetni Pest megyei támogatási program keretében.

A két felhívás

  1. A most megjelent mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítására irányuló pályázat célja, hogy elősegítse a Pest megyei vállalkozások meglévő telephelyeinek átalakítását, modernizációját és bővítését, a nem megfelelő telephelyek kiváltását. A korszerű infrastruktúrával felszerelt telephelyek kialakítása hozzájárul a vállalkozások versenyképességéhez, a helyi gazdaság élénkítéséhez és a foglalkoztatás növeléséhez. A rendelkezésre álló 1,4 milliárdos támogatási keretből egyenként 20-100 millió forintos támogatásra pályázhatnak a Pest megyei vállalkozások.
  2. A belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására irányuló felhívás célja, hogy hozzájáruljon a Pest megye területén lévő, önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítéséhez, felújításához és korszerűsítéséhez, és ez által javítsa a helyi munkába járás körülményeit és a helyi gazdálkodó szervezetek működési feltételeit, elősegítse a munkahelyek és közszolgáltatások jobb elérését. A 3,5 milliárd forintos pályázati keretre Pest megye települési önkormányzatai pályázhatnak, egyenként 20-150 millió Ft értékű fejlesztési projektekkel.

portfolio.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...