21 C
Cegléd
2025. október 23. csütörtök
spot_img

Térségi ügyfélszolgálat – vécé nélkül

A miabonyunk.hu kapott olvasói levelet, mely szerint a Dél-Pest megyei térséget ellátó ceglédi NAV ügyfélszolgálaton nincs toalet, miközben sorban állnak a várakozók. A levél írója szerint a zárlat oka: nincs, aki takarítsa.
Mint a lap írja, „nagyon merjük remélni, hogy csupán valamiféle félreértésről van szó. Az eset roppant kellemetlen, hiszen minden ilyen helyen, mint például a hivatalok, közintézmények, előírás a nyilvános WC megléte. Meg is van. ZÁRVA. Előtte virágok zárják le a bejáratot”. A lapnak az olvasó elmondta, mélységesen fel van háborodva, ráadásul a legközelebbi hely, ahova mehetett emberi szükségleteit végezni, az a ceglédi hajléktalanszálló volt. „A NAV egyébként az a hely, ahol általában nem fél percet várakoznak az ügyfelek. Sőt, nyilván az is előfordul, hogy a hivatalos helyen lévő izgalom ténye váltja ki, generálja, gyorsítja az alapvető emberi szükségleteket.” Az olvasói levél szerint az ügyfélszolgálaton az előteret is a biztonsági őr takarítja, a nyilvános WC-t meg senki. Ezért tartották azt jobbnak bezárni.
Az üggyel kapcsolatban a miabonyunk.hu megkereste a NAV-ot. A fejleményekről mi is hírt adunk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...