20.6 C
Cegléd
2026. július 4. szombat
spot_img

Talált góllal nyert a Vác a CVSE ellen

Dunaújvárosba látogatott a csapat, hogy megmérkőzzön a Vác FC-vel. Mivel tudtuk, hogy riválisainkra nehéz mérkőzés várt, ezért jó lett volna pontot, pontokat szerezni.

Az első félidő nagy részében mezőnyjáték zajlott, némi váci fölénnyel, de a fölényt komolyabb lehetőségekre nem tudták átváltani, Mursitsnak egyszer kellett komolyabban védenie. A csapatoknak inkább a pontrúgásokból adódtak lehetőségei, a hazaik e mellett a széleket is jól használták ki egyszer-egyszer, de védelmünk masszív lábakon állt.

A második félidőben mind két csapat váltott, amit cserékkel is megerősítettek, ez a játék minőségén is meglátszódott. Ugyan a mérkőzés továbbra is inkább a mezőnyben zajlott, de már több alkalommal alakultak ki izgalmas szituácók a kapuk előtt. Fröhlich és Peres beállítása után a támadásaink veszélyesebbek lettek, Perest két alkalommal is kiugrás közben rántották le, a második már kiállítást ért az egyik hazai játékosnak.

Nem volt benne a gól igazán egyik csapat játékában sem, de egy szöglet után sajnos a Vác mégis megszerezte a vezetést, amikor Nánásiról a kapuba pattant a labda. A gól és a kiállítás után hiába támadtunk teljes erőbedobással, sajnos nem sikerült megszerezni egy egyenlítést jelentő gólt.

Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hamis igazolások

Kötelező oltások beadását pénzért igazolta hamisan egy állatorvos és...

Locsolni kell – de mikor?

A nyári kertápolás egyik legfontosabb kérdése az időzítés Miért...

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...