12.1 C
Cegléd
2026. október 17. szombat
spot_img

CEKK-ről az MTV-ben

Péntek délelőtt Nagy-Bujdosó Nóra és Cziczás László volt a vendég az MTV stúdiójában, ahol az eddigi bravúros teljesítmény mellett a közeli jövőről is kérdezték őket. Elmondásuk szerint az idei szezonban még terveznek egy-két bravúrt véghezvinni. Először a Szekszárd elleni párharcból szeretnének továbbjutni, majd a bajnoki döntőben (!) hazai pályán meglepnék a Sopront. Nagy-Bujdosó Nóra a szezon előtti első cegledisport.hu-nak adott nyilatkozatában sem vetette véka alá azt a tervét, melyet most az M1-en is megerősített, szeretné a CEKK-el kivívni az Euroligában való szereplés jogát, melyhez döntőbe kell jutni…

A VBW CEKK Cegléd 15-én szombaton Szekszárdon kezdi az egyik fél két győzelméig tartó bajnoki elődöntős párharcát. A második találkozóra 19-én szerdán 18:00 órakor Cegléden kerül sor és ha szükség lesz harmadik meccsre is, azt 22-én szombaton ismét Szekszárdon rendezik meg.
-pézsé-
cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...