14.4 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

Református Ovis Bajnokság

A Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 4. alkalommal rendezett a tagóvodák és az előkészítő osztály részvételével játékos sport versenyt, most a Posta utcai Tagóvoda füves udvarán.
Közös bemelegítés után kezdődött a négy csapat közti versengés. A váltóversenyek során szükség volt gyorsaságra, ügyességre, egyensúlyérzékre, együttműködésre. A játékokban a csoportok valamennyi tagja részt vehetett, ezzel is erősítve a közösségi érzést, az összetartozást, a csapatszellemet.


A délelőtt folyamán karate bemutatót is láthattak a gyerekek, köszönet érte Tóth Zsófinak, Gál Csabának és volt óvodásunknak, Rafael Patriknak. A sportolás mellett az egészséges, vitamindús táplálkozás is fontos szerepet kapott, köszönjük a Klément Családi Borászatnak a finom Cegléd Zamata Gyümölcslét.

Az utolsó, rendhagyó feladatban a csapatoknak egy összetört szívet kellett kirakniuk. Ezzel szerettük volna a megújulás fontosságát megéreztetni a gyerekekkel, a Reformáció 500. évének eseményeihez kapcsolódni. Új szívvel nem jelent gondot hinni Istenben és elfogadni másokat. Ha új szívre vágyunk, az Istentől kérhetünk! „Új szívet adok nektek…” /Ez 36,26/


A kupát a Református Általános Iskola 1. e. osztálya nyerte el, második lett a Báthori utcai Tagóvoda, harmadik a Posta utcai Tagóvoda csapata, negyedikként a Kőröstetétleni ovisok végeztek.
A nyereményeket támogatóink, a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont, Ceglédfürdő Kalandpark és a Városi Sportuszoda biztosította. A gyerekek nevében köszönjük felajánlásaikat!


Almádiné Rózsa Krisztina óvodavezető

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...