16.1 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Pest-Pilis megye?

Viszlát, Pest megye, helló, Pest-Pilis!

A Pest megyei közgyűlés április 28-i, pénteki ülésének előterjesztései között szerepel egy rendkívül meglepő napirendi pont, amely szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség

kezdeményezi Pest megye nevének Pest-Pilis megyenévre történő módosítását, mivel megyénk elnevezése ma nem türközi teljesen a történelmi Magyarország vármegyéinek az ország mai területén meglévő örökségét.

Az előterjesztő a közgyűlés fideszes elnöke, Szabó István, szerinte „a megyék neve kifejezője e történelmi folytonosságnak, összetevője a helyi közösség identitásának”.
Az előterjesztés felidézi Pest megye elnevezésének történelmét: Pest 1467-ig önálló egység volt, ekkor egyesült hivatalosan Pilis megyével, de valójában már korábban is közös közgyűléseket tartottak.

1569-ben Solt vármegyét is hozzácsatolták Pest-Pilishez, 1876-ban pedig Kiskunt. A megye neve így 1950-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun volt, ezt követően egyszerűsítették vissza Pestnek.

A rendszerváltás idején felmerült a megye át(vissza)nevezése, de akkor arra jutottak, hogy ez nem időszerű. Ekkor külön ideiglenes bizottság állt fel és széles körű társadalmi egyeztetést folytattak, de a megyei szereplők többsége nem támogatta a névváltoztatást.

Az egyik fő érv a névváltoztatás ellen 1989-ben az volt, hogy az jelentős anyagi kiadással járna, hiszen így egy csomó hivatalos szervezetet is át kellene nevezni.

Azok viszont, akik támogatták volna az átnevezést, a Pest-Pilis megyenevet javasolták, mivel a többi terület (Solt és Kiskun) már más megyéhez tartozik.

Közgyűlési forrásaink szerint a mostani ötlet valóban a Miniszterelnökségtől jött, és a döntésnél a minisztérium képviselője vagy akár maga a miniszter is jelen lehet. A Pest megyei közgyűlés 43 képviselőből áll, ebből 23 Fidesz–KDNP-s, vagyis a szavazás elvileg csak formaságnak ígérkezik.

Ha ma meglesz a fideszes többségű közgyűlés támogatása, utána a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011-es törvény szerint a parlament fog végleges döntést hozni Pest megye átnevezéséről Pest-Pilisre.

index.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...

Dr. Ruttner György szervezett közéleti estet

Magyarország helyzete és jövője címmel várta közéleti estre az...