25.5 C
Cegléd
2025. szeptember 12. péntek
spot_img

Éjszakai Foci

Tápiószőlősön idén április 30-án került megrendezésre az éjszakai foci bajnokság. A korai és hűvös időpont ellenére 10 csapat jelentkezett, és mérkőzött meg egymással este 20:00 és hajnali 02:00 óra között, két pályán. Tápiószőlősről és a környező településekről is neveztek, illetve Szolnoki csapat is pályára lépett.

Az éjszakai bajnokság kezdete előtt a RITMUS Dance futballszurkoló tánccal nyitotta meg az estét, és csalt mosolyt a focisták és a közönség arcára. A lányok kitettek magukért, és igazán vagány koreográfiával készültek, külön erre az alkalomra.

A csapatok szurkolói pedig az est folyamán gondoskodtak a jó hangulatról és biztatták kedvenceiket egész éjszaka a szél ellenére is. Ezt megkönnyítette, hogy a bográcsok és üstök mellett jobb idő volt, mint a pálya szélén, hiszen a csapatok nem csak a meccsekre készültek, hanem a hozzátartozóik segítségével gondoskodtak a vacsoráról is.  Mire a játékosok fáradtan lesétáltak a pályáról az éjféli vacsorák is elkészültek. Voltak, akik grilleztek, voltak, akik pörköltet főztek, de éhesen egy játékos sem tért haza. Így a május 1-i szokásos főzés rendhagyó módon, de mégis megvalósult.

Bár az idei bajnokságot nem tápiószőlősi csapat nyerte, de a jó hangulat és a fair play szellemében játszott mérkőzések kárpótolták a szőlősi szurkolókat. A Duzzogi és a tejeskávé csapata játszotta a döntőt és nyerte mega Spártaiak ellen 3:1-es végeredménnyel.

Ezúton is gratulálunk, és jövőre várjuk vissza a csapatokat egy újabb hosszú éjszakára! A sport és a futball szeretete nevében!

Némedi Judit

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról

Tájékoztatás Cegléd város vízhálózatának karbantartásáról Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt lakosságot, hogy...

Az UV fény szerepe a modern szempillaépítésben

Az utóbbi időben a szépségipar nagy változásokon ment keresztül,...

Tárgyak, melyek funkcióit sokan nem ismerik

A felnőttek életében sok olyan dolog van, amelyről nem...

Fedezd fel a vágyak világát új szemszögből 

A szexualitás az élet természetes és fontos része, amelynek...

Párban és magányosan – néha nincs különbség…

A párkapcsolatban élők sokszor vágynak egy kis egyedüllétre, míg...