16.3 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Banki önkéntesek felújítási munkákat végeztek

A Losontzi István EGYMI, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium kerítését festették le szombaton a Budapest Bank ceglédi fiókjának önkéntesei a Törődés Napja önkéntes akció keretében. Az eseményt a pénzintézet idén tavasszal és nyáron országszerte 22 helyszínen rendezi meg.

A Budapest Bank nemcsak a pénzügyek terén, hanem a társadalom és a környezet javítását célzó kezdeményezések kapcsán is fontosnak tartja a felelős gondolkodást. Az önkéntességnek nagy hagyománya van a banknál: ennek jegyében rendezik meg a Törődés Napja programsorozatot több mint másfél évtizede, évente két alkalommal. Az akciók a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatását, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítását célozzák, és segítséget nyújtanak a különböző civil kezdeményezések megvalósításához. A bank munkatársai által végzett kétkezi munkán túl a pénzintézet 100 ezer forinttal járul hozzá a munkálatokhoz.

„Minden évben igyekszünk olyan projektet támogatni a Törődés Napja keretében, ahol valóban rászorulnak a segítségünkre. Idén a Losontzi István EGYMI, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégiumra esett a választásunk. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek környezetét szerettük volna megszépíteni, ehhez pedig az intézmény kerítésének lefestésével járultunk hozzá. Örömmel tölt el, hogy a kollégáim most is nagy lelkesedéssel vettek részt a munkálatokban” – mondta Váróczi Gáborné, a pénzintézet ceglédi fiókjának vezetője.

A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájában kiemelt helyen szerepel a pénzügyi tudatosság, a kultúra és szellemi élet, az oktatás fejlesztése, valamint a szociálisan hátrányos helyzetűek és civil szervezetek támogatása. A „Budapest Bank Budapestért” és a „Budapest Bank az Oktatásért és a Magyar Pénzügyi Kultúráért” Alapítványokkal, valamint a „Budapest Bank Békéscsabáért” Programmal a pénzintézet az elmúlt 25 évben összesen közel 1 milliárd forinttal támogatta a közérdekű kezdeményezéseket.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...