18.2 C
Cegléd
2025. október 23. csütörtök
spot_img

Köszönet a tanároknak!

Egy köszönő írással szeretnénk kifejezni hálánkat azoknak a pedagógusoknak, akik az átlagostól eltérő nevelést igénylő gyermekekkel (autistákkal)  foglalkoznak évközben itt, Cegléden.” – ezzel a kéréssel írt levelet szerkesztőségünknek egy olvasónk Badak Hajnalka.

„Itt a szünidő és ilyenkor a gyermekeinké a főszerep. Ez jól is van így, mert megérdemlik a pihenést. Nemrég volt pedagógusnap, így szeretnék még egy kis figyelmet kérni tanáraink részére, mert elmondhatatlan az a hála, amit mi szülők érzünk évközben. Szinte nem is tanár és szülő együttműködéséről beszélhetnénk, hanem egy lelkes kis közösségről, akik mindent megtesznek, hogy a gyermekekből a legtöbbet hozzák ki, mindenkinek egyénre szabva a képességéhez mérten. Igen, ők a nagy betűs Tanárok, Segítők, mert ebbe az intézménybe autista gyermekek járnak. Nagyon nagy türelem kell hozzá, hogy ezek a gyerekek lelkesen szeressenek iskolába járni és ehhez is kitartó munka és sok-sok szeretet szükséges.

Séta kék színű lufikkal az „Autizmus világnapján” .

Mi szeretnénk megköszönni elismerést érdemlő munkájukat, mert minden szülőnek  a gyermeke boldogsága a legfontosabb. Olyan nyugalommal hagytuk évközben az iskolában csemetéinket, mintha csak mi magunk vigyáztunk volna rájuk, és ennél többet nem is kívánhat egyetlen szülő sem. Hálás köszönettel kívánunk szép nyarat, jó pihenést tanárainknak, nevelőinknek. Név szerint: Soltészné Bencsik Ilonának, Tóthné Gutpintér  Anikónak, Rónai Juditnak, Gál Zsuzsának, Molnárné Pataki Évának, Várhelyi Kittinek, Csernus Ildikónak és Lévai Lászlónénak.

A szülők nevében: Badak  Hajnalka”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kundalini jóga meditáció: az önismeret útja

A világ folyamatosan változik, gyakran hektikus tempót diktálva. Az...

Ipari porszívóval is megoldhatjuk a szőnyegtisztítást

A szőnyeg fontos része minden ingatlannak, helyiségnek, irodának. Azonban...

Elraboltak egy nagykőrösi férfit

A Pest vármegyei rendőrök elfogták azt a 33 éves...

Súlyos buszbaleset Szolnokon

Súlyos közlekedési baleset történt szerda reggel Szolnokon: a Varga...

Tanulók a középpontban

A MORVAY Autósiskola tulajdonosa Morvay Zoltán 2005 óta oktatja...