10.1 C
Cegléd
2026. május 2. szombat
spot_img

Médiatáborban járt a Suli TV-s csapat

A Várkonyi Suli TV stábjának 3 tagja, Kozma Gergő és Balogh Bálint 7.m, valamint Kis Olivér 7.a osztályos tanulók július2-6-ig médiatáborban vettek részt Zánkán. A tanulók önköltségét és a buszköltséget a Ceglédi Tankerületi Központ finanszírozta.

A tábor 4 napja alatt a gyerekek szakmai ismeretekben gazdagodtak, sokat fejlődtek és tapasztaltak, a tábor több programjáról is forgattak kisfilmet. A tábor szakmai vezetői Szabó Eszter Judit főszerkesztő és Bertók T. László riporter voltak, akik a stábtagokat folyamatos odafigyeléssel és szakmai tanácsokkal segítették.

A forgatások és a folyamatos munka mellett a gyerekeknek szórakozásra is volt lehetőségük, sárkányhajóztak, sétahajóztak, fürödtek a Balatonban, éjszakai Bátorságpróbán vettünk részt velük és bementek a Kalandparkba is.

A médiásokat meglátogatta az Iskolapad, valamint a Balatoni nyár című műsorok stábja is. Hatalmas élmény volt a gyerekek számára, amikor Herczegh Anita asszony, Áder János köztársasági elnök felesége jött a táborba és hozzájárult ahhoz, hogy az egyik gyerekstáb interjút készítsen vele. Gergő beszállhatott forgatni az Anita Asszonyt kísérő motorcsónakba a nagy tévécsatornák képviselőivel, Bálint remek és színvonalas videókat vágott össze, Olivér pedig kitűnő riportokat készített, igazi csapatmunka volt. A gyerekstábok által készített videókat folyamatosan töltik fel az Erzsébet Táborok honlapjára, illetve facebook oldalára. A Várkonyi stábja a III. stáb volt, az ő videóikat ezen a néven láthatjátok.

Nagyon hasznos, élményekben, tapasztalatokban gazdag 4 napot töltöttünk Zánkán az Erzsébet-táborban, nagyon büszke vagyok a gyerekekre, remek munkát végeztek. Köszönet Hornyikné Takács Krisztinának is, aki ugyan nem tudott ott lenni a gyerekekkel, de a tudást Ő adta a kezükbe.

Balogh Judit kísérő pedagógus

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Késsel, gázspray-vel támadtak egy ceglédi adománybolt munkatársára

A hvg.hu is beszámolt róla: bezár egy ceglédi adománybolt,...

A sportdrukkerek és a kaszinókultúra fejlődése

Az elmúlt évtizedekben a sportrajongók világa látványosan átalakult. A...

Innováció és biztonság a járművilágban

Gondoltál már arra, hogy a balesetmentes motorozás mennyire függ...

Valami készül…  a Ceglédi Szalonzenekar új hangzásvilága

A Ceglédi Szalonzenekar hosszabb csend után ismét készül valamire,...

Utánpótlás focikupa

A Ceglédi VSE a hétvégén U7 (14 csapat) és...