Ritka mesterség a késes szakma és bár évtizedek óta nem is oktatják, azért vannak még művelői Cegléden is. Palásti Géza ráadásul nemcsak magas szinten műveli szeretett mesterségét, hanem még lelkes, ifjú követői is akadnak szép számmal.– Gyermekkoromban – családi barátság révén – Paszterkó József késes-műköszörűs munkája nagy hatással volt rám. Tőle tudtam meg, hogy a késes az egyik legősibb mesterség. – mesél a kezdetekről Palásti Géza. – Nagyon megtetszett és vonzott ez a szakma, így boldogan töltöttem tanulóéveimet. Kitanultam a szakmát és tudtam jól választottam, mert nagy volt rá az igény abban az időben. 1974-től voltam iparos. Leginkább az egyedi vadászkések és zsebkések készítését szerettem, de mint jó iparos elvállaltam mindenféle késes megbízást: háztartási kések, ollók, húsdarálók és egyéb éles szerszámok, fodrászollók, borotvák. Még a kórházakban használt, szúró, vágó eszközök szikék, ollók karbantartását is végeztem. Szép idők voltak! A munka örömet adott, rangra emelt és jókedvvel töltött el.
A történelem azonban itt is közbeszólt. A keleti piac betörésével a hazai késes szakma sorvadni kezdett. Magyarországon évtizedekkel ezelőtt megszűnt a szakma oktatása, azóta sincs késes képzés, pedig Angliában és közelebb Németországban magas színvonalon oktatják ezt a mesterséget. Itthon viszont gyakorlatilag megszűnt a felvevő piac, sok ipari üzem – húsipar, textilipar – bezárt, ahol ezekkel az eszközökkel dolgoztak.
Palásti Géza azonban nem adta fel: a maga kedvére a mai napig hobbiszinten bütyköl és alkot. Az örömmel és odaadással végzett munkának pedig megvan a gyümölcse. Német szakmai lapokban írnak cikkeket a magyar mesterről. S ha már mester, van tanítvány is bőven.
– Több érdeklődő fiatal van, akiket elbűvöl ez a szakma. Velük szívesen töltöm az időmet, tanítgatom őket, csiszolgatom sarjadó tehetségüket. Szívemen viselem a sorsukat. – mondja csillogó szemmel a szakember, majd hosszasan beszél egy ifjú tehetségről, akit nagyon kedvel, aki ügyes és nagy elhivatottságot érez a késes munka iránt.
– Nekem is örömet okoz, hogy általa a bennem felhalmozódott tudást továbbadhatom. – mondja, miközben kissé szomorkásan elmereng. Tekintete a szoba sarkában lévő zongorára vetődik:
– Játsszak nektek valami jó zenét? – azzal leül és megszűnik körülötte a tér és az idő. Olyan átéléssel, olyan jól zenél, ahogy csak azok tudnak, akik teljesen átadják magukat a pillanatnak.
– Ez nekem a kikapcsolódás – jegyzi meg lakonikusan a zeneszám végén – meg néha rímeket faragok a gondolataimból. Néhány kis vers a fiókban, ez örömet okoz. És persze a társaság! Szívesen találkozom az IPOSZ rendezvényeken a régi iparos társakkal. Jókat beszélgetünk a régi szép időkről…. – mondja huncut mosollyal.
Farkasné Marika
