7.8 C
Cegléd
2026. március 19. csütörtök
spot_img

Új játszótér készül a Külső-Kátai úton

Új játszótér lesz a Külső-Kátai úton, a kutyaiskola melletti területen. Régi vágya teljesül ezzel a környéken élő családoknak. A kerítéssel ellátott, minden uniós szabványnak megfelelő területen csúszda, hinta, egy rugós játék és egy kis kút is. A kicsik a tervek szerint szeptemberben birtokba is vehetik az új játszóteret.

Itt, a Külső-Kátai úton, a kutyaiskola mellett alakítják ki a városrész új játszóterét. Még a kivitelezés fázisában van a terület, de már jól látható, hogy élvezetes kikapcsolódást nyújt majd a gyerekeknek.

FERENCZI NORBERT, önkormányzati képviselő: Picike játszótér, de a mienk, és szeretjük, vagy szeretni fogjuk. Két lépésben valósult meg a fejlesztés, egyrészt el kellett keríteni a területet, olyan területet választottunk amelyik nem vizenyős, mert a feltöltött részen vagyunk.

Az elkerítés után pedig a játszóeszközöket is kihelyezték. Négy hinta, csúszda, egy rugós játék és egy kis kút várja majd a gyerekeket. Természetesen gumiszőnyeget is lehelyeznek majd az uniós szabványnak megfelelően-tette hozzá a körzet önkormányzati képviselője. Ferenczi Norbert elmondta: régi vágya volt a környéken élő családoknak, hogy legyen egy játszótér.

FERENCZI NORBERT, önkormányzati képviselő: Már érzékelem a kisgyerekes családok igényeit. Hogyha kellően igénybe lesz véve a játszótér akkor a következő évben egy pici homokozóval bővítjük a területet. Ültettünk fákat is, ez azt jelenti ,hogy az árnyék is néhány év múlva rendelkezésre fog állni, illetve hangsúlyozom balesetveszély nélkül tudnak majd itt játszani a kicsik, mert megfelelően elkerítettük a területet.

A játszótér valóban hiánypótló lesz, hiszen sem a Széchenyi úti óvoda óvoda, sem a Hold, a Virág és a Nyárfa utca környékén nincs játszótér. A tervek szerint szeptemberben már birtokba is vehetik a gyerekek a játszóeszközöket.

ctv.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...