15.5 C
Cegléd
2025. május 9. péntek
spot_img

Mühldorfban jártunk

Idén ismét felkérték a Patkós Irma Művészeti Iskolát, hogy a ceglédi borrenddel és delegációval együtt képviseljük kis hazánkat Cegléd testvérvárosában, Mühldorfban.

Örömmel fogadtuk el a feladatot, hiszen szeretünk ebbe a német városba visszajárni a hosszú utazás ellenére is. Szeptember első hétvégéje a mühldorfi Volkfest záró napjai, erre voltunk hivatalosak. A hotelban ki tudtuk pihenni az utazás fáradalmait, este pedig már vacsora várt bennünket a fesztivál területén az egyik sátorban, amely 4800 fő befogadására alkalmas. A hangulat szenzációs volt, a zenekar számaira a különböző nemzetek együtt énekeltek, táncoltak és mulatoztak. A féktelen mulatozás hamar véget ért, hiszen „másnap” a mühldorfi sörfőzdében, a központban lévő toronyba és a városházára mentünk, ahol az idegenvezető sok érdekes dolgot árult el a helység múltjáról. Ezután vacsora következett a Volkfesten, céllövölde, dodzsem és egy-két extrém játék, melyre nem mindenki vállalkozott. Este pihenés, mert vasárnap jött el a nap, amikor meg kellett mutatnunk magunkat a városháza előtt, ahol a többi nemzet is bemutatta díszes, különleges ruháit és táncait. Sikeresen felléptünk, a polgármester asszony velünk együtt járta a csárdást, nagy taps kíséretében. A külföldi delegációkat és fellépőket megvendégelték a helyi önkormányzat épületében és innen indultunk útnak a felvonulás helyszínére. Kilométeres sor gyűlt már össze, mikor elindult a menet. Kicsik, nagyok, fiatalok és idősek is vidáman integettek az utcán és a ház ablakaiban kíváncsiskodó és tapsoló lakóknak. A ceglédi Patkós Irma Iskola táncosai a hosszú utat (3-4 km) végigtáncolták és csujjogatták, ahogy a magyar virtus kívánja! Kalocsai népviseletünket többen fotózták és a táncosokat is elrabolták egy-egy kép erejéig. Még a Volkfest területén sem bírtuk megállni, hogy a hangfalból szóló kalocsai zenére ne táncoljunk és így egészen a sátorban lévő asztalunkig roptuk táncot. A sátornál egy kis folyadékpótlás, aztán pedig ázsiai étterembe invitáltak bennünket, ahol megvacsoráztunk és el tudtunk köszönni a vendéglátóinktól! Két szép napot töltöttünk ott annak ellenére, hogy esett az eső is, bár ahogy ilyenkor lenni szokott a felvonuláson a fellépő táncosok előcsalogatták a napot!
Táncosok: Király Fanni, Török Orsolya, Majláth Édua Ildikó, Réti Alexandra, Gáspár Dávid, Pálinkás Gergő, Szabó Benedek, Guti Gergő, Sirmer Krisztián, Majláth Árpád

Köszönjük Cegléd városnak, Mühldorf városának és a Patkós Irma Művészeti Iskolának a lehetőséget és a bizalmat! Reméljük, jövőre találkozunk „hiszen szeretünk ebbe a német városba visszajárni”!
Majláth Árpád

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...