19.4 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Edzésproblémákkal küzdenek a Cápák

Az idén húsz éves Ceglédi Kék Cápák SE az elmúlt években az utánpótlás nevelés kiszélesítésére fektette a legnagyobb hangsúlyt. Az egyesület törekvései nem voltak hiábavalók, hiszen minden évben újabb és újabb korosztályt tudnak indítani az országos kézilabda bajnokságokban. Az idén már öt korcsoport küzd bajnoki pontokért, de az öröm mellett komoly aggodalmak is sújtják a vezetők munkáját. Pudics Zsolt elnök:

– Évről-évre egyre nehezebb helyszíneket találni a megfelelő edzés munkához. Cegléden csak a Gál József Sportcsarnok alkalmas kézilabda edzésekre a 10 éven felüli korosztálynak, hiszen már az U11 is 40×20-as pályán játszik. Az idei szezonban már négy utánpótlás csapatunk versenyez, akiknek összesen két, igen kettő alkalma nyílik a sporiban edzeni, abból is az egyik csak fél pályán. A mi felnőttünk kap még három, de a rendezvények miatt inkább két alkalmat, az összes többi időponton a két NB I-es csapat a CEKK és a CKK SE osztozik. Jelenleg Nagykőrösre buszoztatjuk az U11, U13 és serdülő csapatunkat, ami elég nagy teher az egyesületnek, a játékosoknak és a szülőknek is, hiszen teljesen felforgattuk a már megszokott hétköznapjaikat. A megváltást számunkra csak az új csarnok elkészülte jelentheti majd, amit egyre türelmetlenebbül várunk és bízunk benne, hogy februárban megkezdődnek a munkálatok… Addig is kérjük a játékosaink és a szülők kitartását!

-pézsé-
cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...