18.4 C
Cegléd
2026. augusztus 14. péntek
spot_img

Csuklóját törte a járdán

Eltörte a kezét az édesanyja, mert elbukott a szétrepedezett járdában – írta meg egy olvasónk lapunknak. „Tisztelt Ceglédi Panoráma! Visszatérő problémával keresem meg önöket, mert már többször olvastam önöknél a ceglédi utak és járdák minőségéről. Most sajnos, a mi családunkban is előfordult „a jó minőségű járdáknak” köszönhetően egy baleset. Ma reggel édesanyám 7:30 körül sétált haza az éjszakai műszak után a Szent Imre herceg utcán, az Anna szépségszalonnal szemben lévő szétrepedezett és feltört járdán megbotlott a járda repedésében és elesett. Megütötte a két térdét, minimálisan az arcát is, a bal csuklóját pedig eltörte. Az esetre szerencsére két szemtanúnk is van, akik kihívták édesanyámhoz mentőt, akik egyből megállapították a törést. Bementünk a kórházba a mentők után, ahol szét kellett rántani édesanyám csuklóját, mert a két csont, ami eltört, egymásra csúszott. Majdnem 2 óra várakozás után ellátták anyum csuklóját, de még így is lehet, hogy jövőhéten meg kell műteni a kezét. Kérem önöket, hogy próbáljanak meg segíteni annyival, hogy írnak egy cikket a történetünkről, hátha valakinek eszébe jut, hogy most már tegyünk valamit ez ellen a lehetetlen helyzet ellen, és minél hamarabb foglalkozzanak az utak és járdák állapotával.”

(A járdáról készült fotók a baleset másnapján készültek, amikorra vízzel teltek meg a járda repedések.)

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...