11.7 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Kossuth-vetélkedő, 2017

Szeptember 28-án két osztálytársammal részt vehettünk a városi Kossuth-vetélkedőn, ami a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban került megrendezésre.
Hat háromfős csapat mérte össze a tudását, a versenyt pedig hosszú felkészülés előzte meg, melynek során rengeteget tanulhattunk Kossuth életéről és munkásságáról. Fontos volt a csapatmunka, mindenki kivette a részét a megadott szakirodalom olvasásából. A vetélkedő előtt egy kiselőadást kellett elkészítenünk, ami a reformkori politikus ceglédi emlékéről szólt.
A verseny napján izgatottan vártuk, hogy milyen feladatokat kell majd megoldanunk. Többek között képfelismerés, rejtvény és tesztkérdések is szerepeltek a feladatsorban. A fordulók után a zsűri pontozta a prezentációnkat is.
A verseny szoros volt, az utolsó előtti fordulóig fej-fej mellett haladt több csapat is, de végül megszületett az eredmény, ahol az első három helyezett között mindössze egy-egy pont döntött. Az első helyen a Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda csapata végzett (Hörömpő Zsófia 7. a, Paulovszky Gergő 7. a, Kókai Ádám 8. m). A 2. helyet a mi hetedikes csapatunk szerezte meg a Gimnáziumból (Karácsonyi Aliz 7. d, Schönléber Fanni 7. d, Soós Angelika 7. d), a 3.-at pedig a nyolcadikosok csapata ugyanonnan (Banai Gellért 8. d, Ócsai Máté 8. d, Mikó András 8. d).
A további helyezések így alakultak: 4. hely: Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola, 2. csapat (Abdel-Magid Iván 8. z, Petró Márton 8. z, Nyeste Dániel 8. z.); 5. hely: Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola, 1. csapat (Király Bálint 8. z, Bartók Máté 8. z, Van der Wilden Johannes 8. z); 6. hely: Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Cegléd (Sziklai Adél 7. b, Kiss Petra 7. b, Jankai Fruzsina 7. b).

Soós Angelika 7.d
(Fotó: Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium)

Mentés

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...

Mi a hosszú élettartamú mosógép titka?

    Ahhoz, hogy a mosógép élettartama a lehető leghosszabb lehessen,...