22.8 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Kevésen múlt a CEKK bravúr

A VBW CEKK Cegléd szerdán este Franciaországban kezdte meg Európa-kupa szereplését, ahol bizony megszorongatták a klasszisokkal felálló házigazdákat. Fél perccel a vége előtt még négy ponttal vezetett a Cegléd, végül mégis kikaptak. A CEKK tudósítása:

Az Európa Kupa csoportkörében az első fordulóban idegenben szerepelt csapatunk Franciaországban, ahol ellenfélként találkoztunk Maja Skoriccsal. Mellette a néhány éve Európa legjobb női játékosának választott francia válogatott irányítót, illetve a tengerentúli légiósok mellett egy spanyol európabajnokot is soraiban tudhat a francia csapat, akik jobban kezdték a mérkőzést. Nem hagytuk őket meglépni, a félidőben 2 pont volt a hazaiak előnye, majd jött a harmadik negyed, ahol kiegyenlítettünk és át is vettük a vezetést. 4 pontos előnnyel kezdtük a záró játékrészt, ahol a hazaiak mindent megpróbáltak a fordítás érdekében.
28 másodperccel a vége előtt még mindig 4 pont előnyünk volt, a hazaiak pedig időt kértek. Ezt követően egy duplával közelebb kerültek hozzánk, de a labda nálunk volt, sajnos azonban Popovic-ra támadó hibát fújtak, a hazaiak pedig újabb duplával egyenlítettek, és a dobás közben Maksimovic-ot látták szabálytalannak, így még egy büntetőt is értékesíthettek, amivel átvették a vezetést. 2 másodperc volt még, de ennyi idő alatt már nem tudtunk fordítani, így egy végtelenül szoros mérkőzésen, az utolsó másodpercekben veszítettünk a jó nevű francia csapat otthonában.

BASKET LANDES (francia)–VBW CEKK CEGLÉD 70–69 (18–14, 18–20, 12–18, 22–17)
Mont-de-Marsan, 1950 néző. Vezette: Coelho (portugál), Begenisic (svéd), Grigioni (olasz)

LANDES: Dumerc 4, Ayim 25, Skorics 8/3, Casas 8, Bravard 10/3. Csere: Plagnard 11, Milapie 4, Sissoko. Edző: Cathy Melain
CEGLÉD: Medgyessy 3/3, Zsovár 18/12, Katona 2, Nagy-Bujdosó 7/3, Mokango 14. Csere: Popovic 11/3, Kányási, Maksimovic 14/3. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–2. 11. p.: 18–16. 15. p.: 28–24. 20. p.: 34–32. 25. p.: 40–45. 28. p.: 47–45. 29. p.: 47–50. 31. p.: 48–55. 35. p.: 55–57. 36. p.: 55–61. 39. p.: 63–66
Kipontozódott: Dumerc (37. p.)

Edzői értékelés:
Cziczás László: – A zsebünkben volt a siker. Nagy-Bujdosó Nóra a második félidőben bokasérülés miatt kivált, de így is nagyon szépen tartottuk magunkat, sőt, már-már győztes mérkőzés volt, ám az utolsó fél percben néhány fegyelmezetlenség megölt minket.

(cegledisport.hu – Fotó: Kisfaludi István, a kép korábbi felvétel)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...