16.6 C
Cegléd
2026. április 7. kedd
spot_img

Batátakaland – Délután szedtük, este ettük

Tavasszal egy ceglédberceli ismerősömtől kaptunk háromféle batátát, azaz édeskrumplit és útmutatót is hozzá, hogyan kell nevelni, gondozni. Én azt hittem csak el kell ültetni, mint a krumplit. De nem, megvan a menete mindennek. Batátát nevelni nagyon macerás dolog.

Április végén hosszára fektetve félig homokba, félig betemetve locsolni és dédelgetni kell. Nehezen indultak a hajtások, amiket májusban kellett volna kipalántálni, mint a paprikát. A hajtások leveléből, alulról felfelé haladva három-négy levelet le kell törni és odáig ültetni. Ezt meg is tettük, de késve, június 10-én bízva, hogy lesz termés is. Locsolgattuk, szépen növekedtek és egyre több levél jelent meg rajtuk. 40-50 cm-re palántáltuk őket, a területet, mint a fű oly szépen beterítették. Később különböző színű virágok jelentek meg. Most október 21-én szedtük fel, nagyon örültünk, ahogy a földből előbukkant a sok batáta. Különböző virágszínek alatt sárga, lila és fehér batáták örvendeztettek meg minket. Köszönhető a Teremtőnek, a természetnek és a mi munkáknak is. Este a lányom mindháromféle termésből sütött egészben és gusztusosan tálalta füstölt szalonnával, vajjal, ecetes lilahagyma salátával.

Az édesburgonyának különböző élettani hatásai vannak, magas antioxidáns tartalmú, segít stabilizálni a vércukorszintet, mivel lassan felszívódó szénhidrátokat tartalmaz és rengeteg vitamin van benne. És főként az éhség ellen jó!

Csodás a természet és a föld, ami mindent megad, de tennünk is kell érte! Sajnos Cegléd környékén is sok terület gazdátlanul van elhagyva, pedig rengeteg mindent lehetne termelni rajtuk és örömet is szereznének gazdájuknak a növekvő termények.

Józsi Bá

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hazai pályán remekeltek a CVSE fiataljai

Szombaton a Gál József Sportcsarnok adott otthont az év...

Fitkid sikerek

A Ceglédi VSE fitkidesei számára is elindult a tavaszi...

Országos siker

2026. április 2-án rendezték meg az „1000 év katonái”...

Könyv Beck Györgytől

Szumma címmel jelent meg Beck György visszaemlékezése, amelyben több mint...

Szijjártó Péter fóruma a sportcsarnokban

Március 31-én, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt...