22.8 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Ceglédi Advent 2017

Kedves Olvasó! Hamarosan ismét beköszönt az év egyik legszebb időszaka, az advent. Városunkban ismét kigyúlnak az ünnepi fények, a főteret megtölti a karácsony illata és a hangos gyermekkacaj, egyszóval megnyitja kapuit az idei Ceglédi Advent.

December 2-án a rendezvénysorozat első napján ismét megnyitjuk szabadtéri korcsolyapályánkat, amely idén még nagyobb jégfelülettel várja a téli sport szerelmeseit.

A Reformáció 500. évfordulóján, vasárnaponként, az egyházak – a baptista, a református, a katolikus majd az evangélikus gyülekezetek – képviselői gyújtják meg a város adventi koszorújának gyertyáit.  Az adventi hangversenysorozatban idén is hallhatjuk a csíkszeredai Nagy István Líceum kórusát, a Ceglédi Fúvószenekart, az Erkel Ferenc Zeneiskola diákjait és oktatóit, a Kossuth Lajos Gimnázium Leánykarát.

Az idei vásárban sem lesz hiány ízletes forralt borból, kürtöskalácsból és persze kézműves ajándékokból. Hagyományainkhoz híven, minden hétvégén kézműves foglalkozással és rengeteg játékkal várjuk a legkisebbeket.

A műsortervezéskor figyeltünk arra, hogy az adventhez, az ünnepváráshoz igazodó műsorokat állítsunk színpadra. A műfaji sokszínűséget megjelenítve lesz jazz, nép-, pop-, akusztikus zene és musical is. Lesznek hírneves fellépők és köztiszteletnek örvendő, számunkra kedves, helyi csoportok, akik majd minden bizonnyal elvarázsolnak bennünket hétvégéről hétvégére.

A rendezvénysorozatunk az ünnepi fények felgyúlásával veszi kezdetét. Szabadtéri jégpályánkat a Jégördögök korcsolya műsorával avatjuk fel. Ebben az évben egy látványos jégszobor faragást is megtekinthetnek mindazok, akik kilátogatnak a nyitónapra. Két fúvószenekart köszönthetünk a színpadunkon: az Utcazene Fesztivál közönségdíjasát, a Kelet Brass Bandet, és a szolnoki Szimfonik Harsonát. A hétvége kiemelt fellépője a népszerű operett-színész, Serbán Attila lesz. A „jég”” mellé már csak egy kis koktél kell, amit a Koktél4U zenekar szolgáltat. Ezen a hétvégén rendezzük meg a már hagyományos Mikulás-futást, amikor is ellepik az Infineon-os Mikulás sapkába bújt futók a város utcáit. A futásra nevezni idén is egy cipősdoboznyi ajándékkal lehet.

December 5-én ismét a Református Nagytemplom tornyából érkezik a Mikulás, hogy a gyermekek arcára mosolyt csaljon.

A második hétvégén ellátogat hozzánk az Ágoston Béla vezette Mágustones zenekar, mely felvonulása látványnak sem lesz utolsó. A hétvége sztárfellépője Feke Pál lesz, aki karácsonyi koncertjével alapozza meg az ünnepi hangulatot.

A bronzhétvége a gyermekeké. Vendégünk lesz Kovácsovics Fruzsina, a Búgócsiga Zenede, ellátogat hozzánk a Tintaló Cirkusz, akik a régi cirkuszi hangulatot elevenítik meg a családias hangulatú sátrukban. Természetesen a hagyományőrzés is szerepet kap az ünnepi programok sorában. Ezen a hétvégén ad ünnepi műsort a Cigle Népdalkör és a Cegléd Táncegyüttes. A zenei palettánkat tovább színesíti két nagyszerű ceglédi formáció, a Fésűs Trió és az Oti Voice & Bass.

Advent utolsó hétvégéjén Nagy Barni látogat el színpadunkra és ezen a hétvégén ér véget az adventi hangversenysorozatunk a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Leánykarának és a Táncsics Mihály Általános Iskola kórusának ünnepi koncertjével.

Idén is kiemelt figyelmet kap a jó szándékú segítségnyújtás. hisz újra Cipősdoboz akciót hirdetünk. A csomagokat karácsony előtt, közintézményeken keresztül, rászoruló fiatalokhoz juttatjuk el, valamint karácsonyfa-díszítő versenyünk fáit is többgyermekes családoknak ajánljuk fel.

A közösségekre is gondoltunk, ezért a korizás mellett karácsonyfa-díszítő, bejgli/zserbó sütő és forralt bor készítő versenyre invitáljuk őket, melyek díjazása a harmadik hétvégén ünnepélyes keretek között történik.

Adventi forgatagunk december 30-ig tart nyitva és a két ünnep között olyan fellépőket láthatnak majd a színpadon, mint Tom White and the Mad Circus és a Gríz zenekar. Akik szeretnének aktívan kikapcsolódni, azokat január 7-ig várja a szabadtéri jégpályánk.

Az advent a közös együttlétről, a közös élményekről szól. Ezt szolgálják a programok, a színes adventi vásár és a nyitott jégpálya.

Ha tehetik, esténként sétáljanak ki az ünneplőbe öltözött főtérre és készüljünk együtt az ünnepre!

Végül egy kis elő szilveszteri programajánló: az Anna and the Barbies zenekar december 29-én egy különleges akusztikus koncertet ad a színházteremben.

Szeretettel várjuk Önöket!

Détári-Lukács Ágnes ügyvezető, Kossuth Művelődési Központ

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...