31.7 C
Cegléd
2025. június 16. hétfő
spot_img

Országos Anya-nyelv-csavar verseny

A Szent Kereszt Katolikus Iskola immáron 7. éve rendezi meg a katolikus iskolák Országos versenyét, az Anya-nyelv-csavart. A versenyre 4 fős csapatok jelentkezhetnek. A célunk ezzel a versennyel, hogy az amúgy is nehéz nyelvtant megszerettessük játékos és kreatív feladatokkal. Miközben feladatokat oldanak meg a gyerekek, élvezik azokat és még tanulnak is belőle.

Az előválogató internet segítségével megoldott feladatokat tartalmazott, a legjobb pontszámmal és idővel kerültek be csapatok: Albertirsa, Békésszentandrás, Csanádapáca, Jánosháza, Nagykáta, Szolnok, Vác. Az iskolánkban lévő feladatokat is úgy igyekszünk összeállítani, hogy változatosak legyenek illetve évről- évre valamilyen újítást is viszünk a versenybe.

Az iskolai fordulóban elsőként mind az 5-6. illetve 7-8. évfolyamon egy-egy tesztsort kitöltése volt a feladat, interneten. Majd az 5-6. évfolyamnak Betűkirakó volt. Bekötött szemmel ki kellett tapogatni a kézbe kapott betűket és a csapattagoknak egy-egy értelmes szót alkotni belőle. A következő feladatuk pedig Körülírás-memória-szólánc volt. A körülírás megfejtését és minden kitalált kifejezést, vissza kellett a megfelelő sorrendben mondani.

Mostanában nagyon népszerűek a szabaduló szobák. A 7-8. évfolyam számára, ezért a Szent László év kapcsán, összeállítottunk egy feladatsort és a csapatoknak 20 perc állt rendelkezésükre, hogy kijussanak. Volt Szent László életével kapcsolatos feladat, nyelvtani feladat, UV toll segítségével fejthettek meg kódokat, walkie-talkie-n lehetett segítséget kérni, illetve ezen tartottuk a kapcsolatot, hogy a megfelelő lakatokat kinyithassák az idő lejárta előtt. Szerencsésen mindegyik csapat kijutott.
A visszajelzések alapján a versenyzők nagyon élvezték a feladatokat.

Ezúton is szeretném megköszönni kollégáimnak az önzetlen segítséget, és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy ez a verseny így sikerüljön. Köszönjük!

Frankné Czinege Beáta
munkaközösség vezető

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vízhálózati munkálatok Cegléden

A Bácsvíz Zrt. hivatalos oldalán közlemény jelent meg arról,...

Város VEZETÉS?

Van ez az ügy! Szeretnék újra emlékeztetni mindenkit egy korábbi...

11 érem a Triál OB-n

Hét kategóriában szereztünk Magyar bajnoki trikót és 11 éremmel...

Végre Galéria!

Mi újság a G17-ben? Örömhír: végre kialakult egy állandó képzőművészeti...

Ágról ágra

Május 21-én nyílt meg szülővárosában Albertirsán P. Rónai Gábor...