22.7 C
Cegléd
2026. június 30. kedd
spot_img

Gazdag régészeti leletet találtak a második Mercedes gyár területén

A kecskeméti második Mercedes-gyár építésének előkészítése során végzett megelőző régészeti feltárásokon 2017 májusától novemberig összesen 47 hektárnyi területet kutattak át a Katona József Múzeum régészei. Az MTI szerint négy különböző történelmi korból 11 ezer régészeti leletet gyűjtöttek be, amelyből csak a kerámia leletanyag több mint 300 rekesznyi. A kiadott képek alapján a múzeumban most vizsgálnak többek között karneol és kalcedon féldrágaköveket, vágott malomkövet, hun kori korsót, illetve egy V. századi sírból előkerült harcos torzított koponyáját is rekonstruálják. Az első Mercedes-gyár építéséhez kapcsolódó ásatások során már több szarmata és Árpád-kori települést feltártak a régészek. Az előkerült leletanyagok révén igen pontosan rekonstruálni lehet az itt élt népek életét, szokásait. Kiderült, hogy a helyi közösség a korabeli viszonyok között meglehetősen gazdagnak számított. Minderre egy késő szarmata–hun kori (4-5. századi) település feltárásakor derült fény.

nagykorosma.hu
Fotó: MTI

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...

Benyugtatózva zuhant a tóba gyermekével

A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási...