28.8 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Járművek foglalják a helyet

Másfél éve áll egy helyben a Köztársaság utcán – három parkolóhelyet elfoglalva – két személygépkocsi. Gyurcsik Zoltán kereste meg lapunkat a kérdéssel, mit lehetne tenni. A ceglédi férfi ugyanis bement még decemberben a rendőrségre és a Városházára is, de mint írja „nem történt semmi”.

„A Köztársaság utcán áll a két autó a 8/b és a 6 szám között. Egy kék színű Suzuki Swift és egy piros színű Fiat Punto. Az egyik legalább 1 éve, a másik több mint 2 éve áll egy helyen. Bent voltam a rendőrségen még decemberben és azóta sem történt semmi, a városi önkormányzatnál sem. Az egyiken rendszám sincs, a másikon kb 1,5 éve nincs műszaki. A legnagyobb gond, hogy 3 parkolót foglalnak el, én pedig úgy tudom, hogy közterületen nem lehet tárolni lejárt vagy okmány nélküli gépjárművet.” – írta olvasónk, aki arra gondolt, hátha a nagyobb nyilvánosság segít megtalálni a tulajdonosokat, de emellett tervezi megkeresni a Közterület Felügyeletet is.

Hasonló hírek

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Hát igen bezzeg anno a mi kocsinkat nagy szeretettel fotózták le a közterület felügyelők a kossuth utcában kb pár hónapot állt ott…jött is a levél hogy vagy szállítsuk el onnan vagy bírságot kell fizetnünk…hát erről ennyit

  2. Mindenképp a közterület felügyeletnek kell bejelenteni talán ha a kedves gazdák kapnak egy olyan szép levelet fotóval mellékelve a szép autójukról akkor talán lesz eredménye

  3. Egyenlőre várjon. Most attól függ az intézkedés, hogy ki ír és kié a gépkocsi. Egyszer talán eljutunk oda, hogy mindenki egyenlő lesz, s nem lesznek egyenlőbbek.

  4. Egyenlőre várjon. Most attól függ az intézkedés, hogy ki ír és kié a gépkocsi. Egyszer talán eljutunk oda, hogy mindenki egyenlő lesz, s nem lesznek egyenlőbbek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...