23.2 C
Cegléd
2026. július 1. szerda
spot_img

Kiestünk a Magyar Kupából

A férfi kézilabda Magyar Kupa IV. fordulójában szerdán este a Balatonfüredet fogadta a Ceglédi KK SE a Gál József Sportcsarnokban. Rég nem látott remek formában játszott a Cegléd. Kiválóan védekeztek a hazai fiúk, pedig a Füred komoly munkára kényszerítette őket, mert a találkozó elejétől szinte végig kapus nélkül, hét mezőny játékossal támadtak. A 9. percre három gólos előnyt szereztek a vendégek, de a Cegléd a szünetre megfordította a meccset, sőt hárommal mi vezettünk még a 46. percben is. Valahogy a Füred elleni mérkőzések nélkülözhetetlen velejárójává vált, így ma sem maradt el a játékvezetők vendég támogatása. Összességében a kupa búcsú ellenére dicséret illeti a csapatot, mert nagyon mélyről kellett újra épülniük. A gyakorlatilag végig emberhátrányos védekezés a hét gólos beállós Topic semlegesítésének kivételével jól működött, Pallag a 14 hárításával parádézott a kapuban, kiharcoltunk hét büntetőt, melyekből hatot értékesíteni is tudtunk. A Ceglédi KK SE ezzel kiesett a Magyar Kupából, de a látottak alapján joggal bizakodhatunk még bajnoki sikerekben.
Jakab László edző: – Remekül küzdött a csapat, kis hibákon múlt a siker. Remélem hasonló játékot tudunk hozni Dabason is. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy mellettünk állnak! Gratulálok a csapatomnak!

Ceglédi KK SE – Balatonfüredi KSE 25 – 26 ( 13 – 10 )
Cegléd, 400 néző, vezette Bacs, Bóna
Cegléd: PALLAG – Lászlai, Juhász 1, BORSOS 7/2, GROBOVIC 4 , Radovic 6/4, RADNIC 4, Csere: Mojsilov(kapus), Tóth, Szabó 2, Megyeri, Hódi 1, Vezetőedző Jakab László
Balatonfüred: Fazekes – Bóka 4, Szita, Debreczeni, TOPIC 7, KASPAREK 6, HORNYÁK 8/2, Csere: Bősz (kapus), Németh, Karvatski, Semenov 1, Varsandán, Vezetőedző Csoknyai István
Az eredmény alakulása: 3.perc 2-2, 9.p.: 2-5, 20.p.: 8-8, 29.p.: 12-9, 38.p.: 16-14, 46.p.: 21-18, 51.p.: 21-20, 55. p.: 22-23
Hétméteres: 7/6, ill. 4/2
Kiállítás: 10, ill. 8 perc

pézsé

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...