20 C
Cegléd
2026. július 3. péntek
spot_img

Új kosárlabda csapat Cegléden

A CKE (Ceglédi Kosárlabda Egyesület), már több, mint 20 éve szerepel a magyar kosárlabda bajnokság különböző osztályaiban. Sajnos az eredménykényszer és egy kimaradó teljes generáció, – ami az utánpótlásképzést illeti – azt eredményezte, hogy a jelenlegi keretben egy ceglédi játékos sincs.

Egy szerencsés véletlen úgy hozta, hogy a nyaranta rengeteg nagy streetball rendezvényt megnyerő, évekig veretlen Sivatagi Rohamcsigák csapatának 3 tagja is jó ötletnek tartotta egy megyei osztályban induló szakosztálynak a létrehozását. A szándék mit sem ért volna Lázár László elnök beleegyezése és támogatása nélkül, hiszen a mai világban nem egyszerű és olcsó dolog egy teljesen új csapat létrehozása.

A fő cél, hogy olyan fiatal játékosoknak adjunk játéklehetőséget, akik később az NB2-es bajnokság keleti csoportját vezető CKE csapatához csatlakozhassanak.

Mivel csak januárban tudtuk elkezdeni a mérkőzéseket, ezért 6 meccsel voltunk lemaradva a többi csapathoz képest, így egy nagyon erőltetett menetet kell véghez vinnünk. Jelenleg az ötödik helyen állunk a tabellán, négy meccs alatt két győzelem és két vereség a mérlegünk.

Az már bebizonyosodott, hogy bőven lehetnek érmes reményeink a szezon végén. Ezen a héten csütörtökön játsszuk az első hazai mérkőzésünket az eddig veretlen és a bajnokság legnagyobb esélyesének számító Szolnoki Baglyok csapata ellen. Este 20:15-kor fogják feldobni a labdát a Török János Mezőgazdasági Szakgimnázium tornatermében. Várunk minden kedves szurkolót és érdeklődőt.

Az eddig lejátszott mérkőzések eredménye:

Szolnoki Egyesült Királyság – CKE 65-76

CKE:  Ócsai József 22, Kalmár Bálint 19/15, Szerelem Viktor 13/3, Fenyődi Szabolcs 11/6, Cseri Márk 10, Zsoldos Ádám 2, Bergendi András 1

Szolnoki Baglyok – CKE 76-49

CKE:  Fenyődi 8/6, Ócsai 9, Bergendi 1, Cseri 10, Kalmár 21/6, Ecsegi (-), Zsoldos (-), Kücük-Ali (-)

Tiszakécske – CKE 61-82

CKE:  Fenyődi 18/12, Szerelem 18/3, Bergendi 4, Zsoldos 4, Meilinger 2, Ecsegi 2, Janssens 2,  Kücük-Ali (-), Kalmár 32/18

Szolnoki Olaj – CKE 61-57

CKE: Bergendi (-), Fenyődi (7), Meilinger (-), Ócsai (14), Szerelem (2), Zsoldos (1), Ecsegi (3/3), Janssens (2), Kalmár (28/9)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...