6.7 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Börleszkbe fordult a majd’ félmilliárdos stadionépítés?

„Lógó kábelek, munkagépek, sártenger: nem készült el időre a ceglédi stadion 400 milliós lelátója” – írta meg a 444.hu a helyi ügyekkel foglalkozó Ceglédi Spotlight híre után. A portál szerint január 19-re kellett volna elkészülni a kecskeméti székhelyű kivitelező cégnek, a Horváth Építőmester Kft.-nek a ceglédi lelátó felújításával.
A Napi.hu ugyanezt a cikket „Börleszkbe fordult a majd’ félmilliárdos stadionépítés” címmel jelentette meg. Mint a 444.hu írja, „még 2015-ben írtak ki tendert Malomtó-széli stadion lelátójának felújítására. A kivitelező szerint 2017 eleje óta dolgoznak rajta, több mint 400 milliót adtak rá a magyar adófizetők, de nem sikerült vele időben elkészülni. A munka zajosan indult: májusban egy komplett daru zuhant rá az épülő alapra, kisebb csoda, hogy senki nem sérült meg az esetben. Egyszer a munkafolyamat közben is módosítani kellett a szerződést, mert vízelvezetési problémák merültek fel a létesítményben. Emiatt már így is kitolták az átadás határidejét” – írta a híroldal.

Horváth József, CVSE elnöke lapunknak elmondta: Cegléd városa és az állam konzorciumában valósul meg a beruházás, ahol a város a megrendelő és nem a sportegyesület, amely majd csak a használója lesz az elkészült lelátónak: – Már az építkezés kezdetén jelezte a kivitelező cég, hogy nem fogja tudni tartani a határidőt, ennek elsősorban a nomád viszonyok és a magas talajvíz az oka. Eredetileg tavaly ősszel, majd a határidő-módosítás után most februárban adták volna át az elkészült lelátót. Mi reménykedünk, hogy tavaszra elkészül és a július második felében induló őszi szezonban már birtokba vehetjük.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...

Ki legyen Földi László kihívója?

A nagykőrösi Heti Hírek oldalán jelent meg Köteles Lajos...

Kamerát talált egy lány a női mosdóban

Az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában elhelyezett rejtett...