3.1 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Előzetesben a tápiószentmártoni késelő

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya indított eljárást egy tápiószentmártoni férfi ellen emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a 25 éves férfi társaival együtt 2018. február 10-én este Tápiószentmárton egyik utcájában előbb szóváltásba, majd dulakodásba keveredett egy másik társaság tagjaival. Az összetűzés során a 25 éves férfi egy késsel megszúrt egy másik férfit, aki elsődleges adatok szerint életveszélyes sérülést szenvedett, majd később a kórházban életét vesztette. A gyanúsított társaival közösen bántalmazott további két főt is, akik jelenlegi adatok szerint könnyű sérülést szenvedtek.
A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, majd az üggyel összefüggésben négy tápiószentmártoni férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A 25 éves férfit őrizetbe vették, ellene emberölés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás. Egy 18 éves, egy 22 éves és egy 48 éves férfit pedig garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítanak, ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekeznek.
A Pest megyei rendőrök előterjesztést tettek az őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Budakörnyéki Bíróság 2018. február 13-án elrendelt.

Police.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...