18.9 C
Cegléd
2026. május 20. szerda
spot_img

Hörömpő Annamária az idei költségvetésről

„Ez egy előremutató, teljesíthető költségvetés, melyben a 2017-ben elindult fejlődési tendenciák folytatódni fognak.” – így fogalmazott a Fidesz helyi szervezetének elnöke a február 15-ei testületi ülés után. Hörömpő Annamária sajtótájékoztatón fejtette ki, miért támogatták a testület elé kerülő költségvetést.

„Fejlesztések, utak, járdák, dűlők, közterületek, közbiztonság, ingatlan bővítések, bérnövekedés – mind fontos és kiemelendő témák a ma elfogadott költségvetésben” – fogalmazott a párt helyi elnöke. „2018 a családok éve lesz, Cegléden is több jut a családoknak, hiszen a város által foglalkoztatottak körében átlagosan 10% béremelést biztosítunk, ami legalább 7%-os reálnövekményt fog eredményezni. Folytatódik az állami normatíva szerinti gyermekétkeztetés. A rászoruló gyermekek továbbra is ingyen étkezhetnek még nyári szünidőben, iskolai szünetben is. Amit nagyon fontosnak tartok kiemelni a város költségvetéséből, az az hogy a tavalyi évhez képest dupláját fogjuk tudni fordítani utak, közterületek, járdák felújítására és önmagában a fejlesztésekre. Pályázati forrásból tervezik több mint 100 millió Ft értékben a külterületi dűlőutak felújítását” – hangsúlyozta Hörömpő Annamária és hozzátette: – 15 millió Ft-ot költünk közvilágítás fejlesztésre, aminek több mint fele külterületeken fog megvalósulni. A közbiztonság növelése kapcsán pedig több mint 10 millió forinttal tervezzük bővíteni a térfigyelő kamera rendszereket.

Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Két versenyen is bizonyítottak a ceglédi birkózók

Sikeres hétvégét zártak a ceglédi birkózók: szombaton a nemzetközi...

Hétéves testvére gondozta a csecsemőt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy albertirsai nő...

Kettős győzelem

Kettős győzelemmel zárta a szezont a Ceglédi KK SE...

Lefejelte a biztonsági őrt a szurkoló

Vádat emelt az ügyészség azzal a karcagi férfival szemben,...

Elhunyt Mészáros István, az abonyi vendéglős

Abony város ikonikus alakjától Pető Zsolt polgármester búcsúzott megrendült...