16.5 C
Cegléd
2026. július 26. vasárnap
spot_img

Birkózó eredmények

Újabb minősítési verseny(ek)nek adott otthont a Kaposvári RG Sportcsarnok. Ezúttal szombaton a serdülő kötöttfogású és lány, míg vasárnap a szabadfogású minősítési versenyek zajlottak le a Somogy megyei székhelyen. Az első versenynapon százkilencvenegy kötöttfogású és hetven leány birkózó próbált szerencsét, másnap pedig százhatvankilenc sportoló állt rajthoz. A viadalok az idei évben különösen nagy figyelmet érdemeltek, hiszen júniusban, Győr városa rendezheti meg a 2018. évi Európa-bajnokságot ebben a korosztályban. A Ceglédi VSE TS Integral szombaton 9, vasárnap 3 fővel képviseltette magát. A ceglédiek végül egy első, egy második, kettő harmadik és egy ötödik helyet szereztek. A legjobb eredményt a 38 kg-ban induló Rafael Dániel érte el aki mind a két fogásnemben fel állhatott a dobogóra. Sőt, kötöttfogásban két tus és két technikai tus győzelemmel, magabiztosan nyerte meg a súlykategóriáját.

Eredmények
kötöttfogás
38 kg 1. Rafael Dániel

62 kg 3. Csiszár Márkó

női
66 kg 2. Mizsei Evelin

szabadfogás
38 kg 3. Rafael Dániel
57 kg 5. Komáromi Viktor

Szombaton az U23-as kötöttfogású válogatott keret Szlovákiában, Naszvadon nemzetközi meghívásos versenyen vett részt. A ceglédiek három érmet és egy pontszerző helyet gyűjtöttek be.

Eredmények
55 kg 2. Kecskeméti Krisztián
63 kg 4. Kecskeméti Ferenc
77 kg 2. Mohella Flórián
82 kg 1. Nagy Péter

Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...