23.1 C
Cegléd
2025. szeptember 10. szerda
spot_img

Ócsai Máté remek nemzetközi szereplése

Ifjúsági és Serdülő Nemzetközi Asztalitenisz Verseny. Csehország, Hodonin

Az ifjúsági versenyszámmal “melegített” Máté ahol erős csoportba került végül 4 ből a 3.. lett egy győzelemmel úgy hogy az első kiemelt indiai játékos ellen komoly esélye volt nyerni.

A serdülő csapatversenyek során egy sima győzelem az ukránok egy vereség a Belgáktól de csak az első jutott tovább. A párosok során álltunk a legközelebb az éremhez.A 8 közé jutásért a későbbi döntős Horvát párostól döntő játszma 13:11 maradt alul az Ócsai M-Huzsvár E duó.

96 induló volt a serdülő egyéniben igen erős mezőnnyel. A világ legjobbjai játszottak, az európai országokon túl Kína,Japán,India és Oroszország is képviseltette magát a versenyen.

Máté főtáblásként kezdett és két remek győzelmet is szerzett lengyel, majd horvát riválisa felett, majd az európai ranglista 4.helyén álló Cseh versenyzőtől kapott ki 3:1 arányban és 16 között legjobb magyar szereplőként zárta a versenyt.

eredmények:
Serdülő
páros: legjobb 16 közé került Ócsai Máté -Huzsvár Erik
egyéni: Legjobb 16 közé került Ócsai Máté

További asztalitenisz eredmények hazai bajnokságokból:

Pest Megye A

Szuperinfó CVSE III.- Kakucs SE I 5:13

Győztek:Fodor Árpád 4 és Szabó Márk-Fodor Árpád páros

Egyértelmű esélyes volt a vendég csapat akik NB III-as szintű játékosokkal rendelkeznek.Fodor Árpád győzelméhez a fiatal társak nem tudtak hozzátenni.

NB III.

Szuperinfó CVSE II. – Szentendre II 14:4

Győztek:Péter Aladár 4, Hörömpő Ferenc 4,Lőrinczi Károly 3,Szalkai Attila 2, és a Lőrinczi-Szalkai páros.

Remek mérkőzésen 6 döntő játszmás meccset megnyerve végre sikerült azt hozni amit a csapat tud.Kiemelném Hörömpő Ferencet aki 14 évesen 4 et nyert ráadásul 3-at döntő játszmában ami nagy dolog hiszen ellenfelei rutinos felnőtt játékosok voltak.

Gergye Zoltán
cegledisport.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bezár a nagykőrösi SPAR

Dr. Körtvélyesi Attila Nagykőrös polgármestere tette közzé, hogy a...

Ceglédiek az Ázsia Expresszben

A TV2 ismét műsorra tűzte az egyik legkalandosabb reality...

Győzelemmel kezdett a Cegléd Dabason

A Ceglédi KK SE felnőtt csapata Dabason játszotta őszi...

Fark Zalán Európa-bajnok lett Dániában!

Történelmi sikert ért el a ceglédi Hege Sport Egyesület...

Autós üldözés Cegléd belvárosában

Igazi autós üldözés szemtanúi voltak többen szombaton délután Cegléden,...