18.1 C
Cegléd
2025. május 10. szombat
spot_img

Politikusaink országos listákon

Nyilvánossá váltak a pártok listái az április 8-ai országgyűlési választásokra. „Szerda késő este hozta nyilvánosságra a Fidesz–KDNP az országos listáját. Ez alapján kerülnek majd be a parlamentbe a jelöltek, de a közjogi szerepe mellett jó néhány következtetést is levonhatunk a lista sorrendjéből.”írta meg az index.hu. „Az országos lista ugyanis mindig jól tükrözi a párton belüli erőviszonyokat: hogy ki mennyire befolyásos, ki mennyire vesztett teret a pártjában, kinek a parlamenti munkáját értékeli jónak vagy éppen nélkülözhetőnek a pártvezetés, és főleg, hogy kik azok a politikusok, akiket Orbán Viktor jutalmazni vagy büntetni akart a listás helyezésével.”

Földi László a 12. választókerület kormánypárti képviselője besorolása jelentősen javult: a négy évvel ezelőtti 114. helyről előrelépett a 83. helyre. Ez mindenképpen pozitív jelzés a pártvezetéstől, annak ellenére, hogy– az előzetes számítások szerint – maximum 70 helyig mehet majd a Fidesz-lista, úgy hogy az egyéniben bejutók után következők mindegyike egy helyet ugrik előre. A helyezés tehát az is jelentheti, hogy Földiben bíznak, hogy egyéniben úgyis „hozza majd a körzetet”.

A Jobbik országos listáján a körzetünkben induló Volner János, mint a párt meghatározó arca, alelnök és frakcióvezető az előkelő második helyet foglalja el Vona Gábor pártelnök után.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit

Kétszer próbálta meg a biciklis rabló elvenni a 90...

Profi sofőr hunyt el a tragikus motorbalesetben

Országos hullámokat vet a nemrégiben nyugdíjazott ceglédi motoros tragikus...

Visszavonják az abonyi bírságokat

Majd kiesett a kezükből a hivatalos levél: váratlan fordulatot...

Fogda a sporiban

Függetlenség napja elnevezéssel drogprevenciós napon hívták fel figyelmet a...

Elismerés a Tourinform irodának

Elismerő oklevelet kapott a magyar turizmus információs rendszerében 25...